Róma közvetíteni igyekszik Oroszország és Ukrajna között, a többi között azért is, hogy sikerüljön feloldani a fekete-tengeri ukrajnai kikötők blokádját.
Az ukrán tárcavezető egyben hangsúlyozta, hogy valójában nem is folynak béketárgyalások Oroszországgal.
Kissinger a davosi Világgazdasági Fórumon felszólalva szorgalmazta azt, hogy Ukrajna engedje át a területei egy részét Oroszországnak a háború befejezése érdekében.
Ezen a héten is nagyító alá vettük a legfontosabb közéleti eseményeket.
Scholz úgy vélekedett,Putyin már elszalasztotta, hogy elérje a több mint három hónapja indított háború elején kitűzött stratégiai céljait.
A háború kezdete óta 456 859 személy lépett be Ukrajna területéről Szlovákiába.
Ramzan Kadirov csecsen vezető megtámadással fenyegette meg szerdán Lengyelországot.
Oroszország zsarolni próbálja a nemzetközi közösséget azon ajánlatával, hogy szankciók enyhítése fejében kész feloldani a fekete-tengeri kikötők zárlatát.
Az Adásidő Podcast műsorának vendége ezúttal Vajda Barnabás történész volt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta szerdán Magyarországnak azt az álláspontját, amely szerint nem hajlandó támogatni az Oroszországgal szembeni olajembargót.
"Ukrajna sorsát a területén élő emberek fogják meghatározni"
"Az ukránok remélhetőleg a hősiességükhöz fogható bölcsességről tesznek majd tanúbizonyságot."
"Az elnyomó rezsimek felemelkedésének lehetünk tanúi, miközben a nyílt társadalmak ostrom alá kerültek. Mára Kína és Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést a nyílt társadalmakra."
A kormányzati döntés mögött az áll, hogy ha a biztonsági helyzet megkívánja, gyorsabban, a parlamentáris munkát lerövidítve lehessen rendeletet alkotni.
Ezek a honlapok már nem jelentenek veszélyt a társadalomra?
"A háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, (...) veszélyezteti a magyar családok anyagi biztonságát."
Az ukrán államfő nehezményezte, hogy Oroszország ellen a legfájdalmasabb büntetőintézkedéseket még nem léptették életbe.
A mariupoli Azovsztal acélműnél kapitulált összes ukrán katonát és külföldi zsoldost a donyecki "népköztársaság" területén tartják fogva, ahol a tervek szerint nemzetközi bíróság ítélkezik majd felettük.
A bizonytalanná vált fosszilis energiahordozó-ellátás miatt még fontosabbá vált az áttérés a megújuló energiaforrásokra, a zökkenőmentes és költséghatékony átmenet biztosítása érdekében pedig növelni kell az állami és magánberuházásokat.