Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A német külügyminiszter szerint orosz hadsereg magtárakat rombol le, mezőgazdasági területeket bombáz és blokád alá veszi a kikötőket, amelyekből el lehetne szállítani a terményt a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajnából.
A háború elől menekülőknek lakhatást, tanulási lehetőséget és egészségügyi ellátást kell biztosítani.
A főügyész szavai szerint ahhoz, hogy minden elkövetőt bíróság elé állítsanak,meg kell találni az összes tanút és az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború minden erre vonatkozó bizonyítékát.
15 autóbusszal 152 személyt szállítottak az ország különböző pontjaira, vonattal 20 személyt szállítottak.
Szijjártó Péter elmondta, a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán.
Zuzana Čaputová ezt szerdán javasolta a lengyel államfőnek, akit a pozsonyi elnöki palotában fogadott.
A lengyel külügyminiszter-helyettes kedden védelmébe vette az ország hatóságait azzal az incidenssel összefüggésben, amely során tüntetők vörös festékkel öntötték le Oroszország varsói nagykövetét.
A határozat továbbá kimondja, hogy az orosz fél egész családok köztük gyerekek meggyilkolásával, emberrablással, nemi erőszakkal és holttestek meggyalázásával akarja megtörni az ukrán népet.
A kibertámadásra egy órával azelőtt került sor, hogy Oroszország 2022. február 24-én megindította a háborút Ukrajna ellen.
Akár több ezerrel is magasabb lehet az ukrajnai háború civil áldozatainak száma a hivatalos becsléseknél - jelentette ki kedden az ENSZ ukrajnai emberi jogi missziójának vezetője Genfben.
A szövetségi kormány igyekszik csökkenteni a függőséget, legutóbbi, április végi adatai szerint az orosz földgáz arányát sikerült 35 százalékra csökkenteni.
A Reuters információi szerint Szlovákia és Magyarország 2023 végéig felmentést kaphat az olajembargó alól.
Összesen 327 ember kért ideiglenes menedéket Szlovákiában.
A republikánus és demokrata párti képviselők most egyaránt azt sürgették, hogy Joe Biden elnök függessze fel ezeket a vámtarifákat.
Legalább egy ember meghalt és öten megsebesültek a dél-ukrajnai Odesszát keddre virradóra ért orosz rakétatámadásokban.
Jill Biden szombat este pedig Szlovákiába utazik.
Kedden 3328 ukrán állampolgár lépte át a szlovák-ukrán határt.
Az egészségügyi minisztérium gondoskodik a különféle gyógyszerek beszerzéséről.
Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára közölte, nincsenek olyan információi, hogy a támadás bármilyen módon veszélyeztetné Szlovákia lakosságát.
Az ukrajnai háború elől május 3-án 284 ember, köztük 138 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
A Hollandiában élő orosz diákok fenyegető telefonhívásokat kaptak orosz állami szervektől, akik a hazájuk iránti hűségükről faggatják őket.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elítélte hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azon kijelentését, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Adolf Hitler náci vezérhez hasonlította azzal, hogy utóbbi ereiben is zsidó vér folyt.
Az orosz külügyminisztérium azt is kifogásolta, hogy a norvég kormány katonai segítséget nyújt a kijevi rezsimnek.
A szlovák kormány a szerdai ülésén jóváhagyta a javaslatot, melynek értelmében Szlovákia 2 052 221,51 euró értékben hadianyagot adományozna Ukrajnának.