A Niké Liga 17. fordulójának szombati játéknapján az újonc Komárom a zempléni Nagymihály otthonában próbálta feledtetni a hétközi Slovan elleni súlyos vereséget.
Hétközi bajnoki mérkőzés várt a komáromi lila-fehérekre, akik szerdán a Niké Liga 12. fordulójából elhalasztott Slovan elleni idegenbeli bajnokit pótolták.
A Niké Liga 16. fordulójának zárómérkőzésén magyaros rangadóra került sor, ugyanis az újonc Komárom a többségi magyar tulajdonú Kassával mérkőzött meg.
A DAC újdonsült vezetőedzője a kezdőben sok változtatást nem eszközölt.
Vajon Branislav Fodrek irányításával visszatérnek a sárga-kékek a győztes útra?
Idegenben győztek Radványiék.
Sorozatban harmadik hazai mérkőzésén nem szerzett gólt a DAC, akik ezúttal a Nagymihálytól szenvedtek vereséget.
Az FC Kassa hazai pályán játszott döntetlent a regnáló bajnok Slovan ellen.
Csak a győzelem elfogadható számunkra, mondta a DAC edzője.
A sárga-kékek mindent megpróbáltak a győztes gólért, veszélyesebben is futballoztak, de nem tudták megszerezni a győzelmet.
A találkozón a sorozatban öt vereséget elszenvedő újonc Komárom és az utóbbi időszakban szintén nem túl meggyőző játékot mutató DAC feszült egymásnak.
A DAC nem bírt az FC Kassával.
Škrtel személyes okokra hivatkozva nyújtotta be felmondását.
A komáromi lila-fehérek a tabella utolsó helyéről várhajták a folytatást.
A Niké Liga 11. fordulójának szombati játéknapján keleti rangadóra került sor a zempléni Nagymihály és az FC Kassa részvételével.
Sima, háromgólos vereséget szenvedett a DAC a Zsolna ellen.
Négy mérkőzéssel folytatódott szombaton a Niké Liga 10. fordulója. A szombati játéknapon pályára lépett többek között az FC Kassa és a Komáromi FC is.
Valószínűleg nem sok szurkolü számított arra, hogy a KFC ilyen sikeres szezonrajtot vesz.
A kerületi rangadó nem hozott gólt.
Már a találkozó harmadik percében vezetést szereztek a komáromiak, a fordulást követően azonban fordítottak a rózsahegyiek, így három ponttal távoztak Aranyosmarótról.