Két napra ismét népmesével telik meg a gombaszögi völgy.
A napokban látott napvilágot a csatai székhelyű Romane Jile Polgári Társulás mesealbuma, amely a Romane Paramisi – Cigány mesék címet kapta.
Olyan mesevilágba invitálnának, ahol elfér egymás mellett minden gyermek.
Mindenkit arra ösztönöznék, hogy olvassanak, nézzenek mesét.
A magyar népmese napja alkalmából a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia 2022. október 3-án és 4-én hét helyszínen zajló rendezvénysorozatot szervez.
A mesében bármi megtörténhet.
Új helyszínen, Gombaszögben rendezték meg az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny idei, tizenkettedik évfolyamának döntőjét. Az elmúlt időszak nehézségei ellenére a színvonal tovább emelkedett.
Létezésének 12 éve alatt ebből a versenyből a Kárpát-medence egyik kiemelkedő mesemondó versenye lett.
A kétnapos országos döntő az utóbbi négy évben már fesztiváljelleget öltött, így a tényleges verseny mellett kísérőprogramok is várják a résztvevőket.
Népmesék segítenek a gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztésében.
Egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról a Hungarikum Bizottság.
A kedvezőtlen időjárás miatt a hagyományos Kossuth téri rendezvénynek idén a Csemadok-székház adott helyet, amelyet Écsi Gyöngyi, hetényi előadóművész egy órára Meseországgá varázsolt.
Néhányszor már az is előfordult, hogy valamelyik család felismerte, az egykori családtagjuk meséje hangzott el.
Kilenc mesemondó 16 meséje.
Másodszor hirdeti meg a Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig címmel a határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló élőszavas népmesemondó versenyét.
A komáromi családok immár hetedízben ünnepelték közösen a nagyar népmese napját, illetve értékes népmesekincsünket.
Lezajlott az Ipolyi Arnold Magyar Népmesemondó Verseny X. évfolyamának mátyusföldi regionális elődöntője. A rendezvénynek ezúttal is Zsigárd adott otthont.
A népmese gyógyító és személyiségfejlesztő erejéről tartott előadást Huszár Andrea Magdolna, népmese-kutató, a Gömörpéterfala melletti Völgyben.
A népmesék eredendően a felnőtteknek szóltak, aztán kicsit lecsippentettek belőlük, kicsit virágnyelvre fordították, és akkor már éppen jó volt a gyerekek számára.
Hatodszor csatlakozott a Magyar Olvasástársaság által meghirdetett felhíváshoz, s rendezett műsoros délutánt a magyar népmese napja alkalmából a komáromi székhelyű Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület.
Meséljünk hát bátran, hiszen annyira szükségünk van a hősökre és a jó győzelmébe vetett hitre ebben a gondokkal terhes világban.
A Hagyományok Háza, a népmese műfajának felnőtt korosztályban való népszerűsítésére, a generációkon átívelő kapcsolat erősítésére magyar nyelvű népmesemondó versenyt hirdet Hencidától Boncidáig címmel.