A NATO meg akarja akadályozni az eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását - jelentette ki Szergej Lavrov.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját az ellenfelei részéről megnyilvánuló jelenlegi fenyegetések közepette.
Magyarország és a NATO-tagországok többsége egészen másként látja az ukrajnai háborút és a béke lehetőségét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
A NATO főtitkára azt szeretné, ha a szövetség tagállamai közös többéves kötelezettséget vállalnának, hogy a jövőben évente úgy, mint eddig, legalább 40 milliárd euróval fogják támogatni Ukrajnát.
Halálos fegyverek vásárlásához azonban semmiképpen sem akarunk hozzájárulni, mondta a külügyminiszter.
A brit védelmi miniszter szerint a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene az észak-atlanti szövetséghez.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ezzel a javaslattal a NATO a saját vörös vonalait átlépve, öles léptekkel halad a háborúba, pedig a közvetlen konfrontáció a harmadik világháború kirobbanásának veszélyével járna.
A NATO januári bejelentése szerint az összes tagország részvételével megrendezendő Steadfast Defenderrel a cél annak demonstrálása, hogy a szövetség Oroszországgal szemben képes megvédeni a teljes területét.
A szlovákiai lakosok 70 százaléka támogatja Szlovákia EU- és NATO-tagságát: derül ki a Globsec által közölt felmérésből.
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba - közölte Szijjártó Péter.
A NATO-tagországok kudarcot vallottak a katonai segélyre vonatkozóan, mondta Jens Stoltenberg Kijevben.
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
A bejelentés hátteréről és lehetséges következményeiről Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.
A NATO főtitkára szerint a szövetségeseknek "mélyen bele kell nyúlniuk" készleteikbe, és fel kell gyorsítaniuk a rakéták és a lőszerek szállítását.
Oroszország 5-8 éven belül, amint újraépítette az ukrajnai háborúban meggyengült katonai erejét, készen állhat megtámadni a NATO-t.
Mára teljesen világos, nyugati támogatás híján, harcoljanak bármilyen hősiesen is az ukránok, Kijevnek esélye sincs nemhogy megnyerni, de még elfogadható módon lezárni sem ezt a háborút.
A NATO a tavalyi parlamenti és a most lezajlott államfőválasztás után is megbízható partnerként tekint Szlovákiára.
Románia az elmúlt években jelentős összegeket fektetett be a védelembe.
A szlovák külügyminiszter szerint a NATO-csatlakozás volt az egyik legjelentősebb döntés Szlovákia történetében.