Csökkentették az ország legismertebb politikai foglyának számító, Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji börtönbüntetését is.
Kedden egyperces csenddel emlékeztek meg a több mint kétezer halálos áldozatot követelő földrengés áldozatairól Mianmarban.
Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól.
Az Egyesült Államok földtani intézete (USGS) szerint 7,7-es erősségű földrengés volt pénteken Mianmar középső részén, az ország második legnagyobb városa, Mandalay közelében, 10 kilométeres mélységben.
Az EU 1994 óta nyújt humanitárius segélyt a Mianmarban élőknek.
A hajón mintegy száz ember utazott, amikor kedden örvénybe került és elsüllyedt Mingin városnál.
A múlt héten a politikust kiengedték a najpjidói börtönből, és házi őrizetbe került.
Egy, a helyzetet ismerő forrás szerint Bowmant és férjét bevándorlási bűncselekményekkel vádolták meg.
A hét végén újabb tüntetéseket tartottak az ország legnagyobb városában, Rangunban, ahol a hadsereg hatalomátvétele ellen békésen tiltakozó emberek közé katonai teherautó hajtott.
A katonai puccs óta a biztonsági erők legalább nyolcszáz embert öltek meg és ötezer embert vettek önkényesen őrizetbe, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, az ország akkori de facto vezetőjét.
Elmarasztaló ítélet esetén Juki Kitazumi három év börtönbüntetéssel sújtható a mianmari junta által a hatalomátvétel után módosított büntető törvénykönyv szerint.
Az általános állami irányítást a leállás veszélye fenyegeti, miközben a demokráciapárti megmozdulások folytatódnak, a katonai elnyomás folytatódik, a katonák halálos erőszakot alkalmaznak.
A legutóbbi légicsapások azután kezdődtek, hogy a KNLA harcosai kedden elfoglalták a mianmari hadsereg két ellenőrző pontját a Thaifölddel közös határ közelében.
Már számos vádat hoztak fel ellene azóta, hogy a katonai hatalomátvétel napján, február 1-én őrizetbe vették. A legsúlyosabb a hivatali titoksértés, csak emiatt 14 évi börtönbüntetést kaphat.
A délkelet-ázsiai országban a hadsereg február elején vette át a hatalmat, azóta szinte folyamatosak a tüntetések.
Az Európai Unió és Nagy-Britannia szombaton elítélte a mianmari katonaság által elkövetett "gyilkosságokat".
Az intézkedések utazási korlátozásokról, vagyoni eszközök befagyasztásáról, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek.
Az erőszak miatt a lakosság tömegesen menekül a nagyvárosból, sokan külföldre akarnak utazni.
Kjav Htike politikus arról számolt be, hogy az ország déli részén fekvő Davei városban a rendőrség tüzet nyitott a tiltakozókra. Három ember meghalt, többen megsebesültek.
Aung Szan Szú Kjí ügyvédje kedden közölte, hogy a mianmari rendőrség újabb vádat emelt védence ellen a katasztrófavédelmi törvények megsértése miatt.