A Novicsok a bőrrel érintkezve 10 percen belül öl, így Navalnij már annál az asztalnál meghalt volna, amelynél a tomszki repülőtéren teázott.
Alekszej Navalnijt az emberi szervezet működését biztosító legfontosabb enzimek közé tartozó kolinészteráz szintjét csökkentő anyaggal mérgezhették meg.
A klinikai teszt alapján úgy tűnik, hogy megmérgezhették olyan anyaggal, amely amely a kolinészteráz-gátlók csoportjába tartozik.
Navalnij családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták.
Omszk első mentőkórházának intenzív osztályán a politikust lélegeztetőgépre kötötték. A TASZSZ Alekszandr Murahovszkij főorvosra hivatkozva azt írta, hogy állapota súlyos
Valószínűleg vadon élő állatoknak vagy ragadozó madaraknak akartak velük ártani.
A nő egy olyan boltban dolgozott, ahol a belga pénzügyőrök által elkobzott termékeket értékesítették.
A bolgár igazságszolgáltatás január végén emelt vádat a három orosz ellen, és európai elfogatóparancsot adott ki ellenük.
Jó néhány olyan szobanövény van, amelyek mérgezőek, és kifejezetten veszélyesek lehetnek. Mi az, amit jobb, ha nem tartunk a lakásban?
Most már a pedagógusok együtt étkeznek a gyerekekkel.
A riporternő váratlan halála talán új megvilágításba kerül.
A kígyó visszavágott.