Semmiképpen sem akarunk olyan Európát, amely korlátozni akarja a forgalmat, lekapcsolni a villanyt otthonainkban.
Matteo Salvini bátornak nevezte Orbán Viktort hangoztatva, hogy "a bátorság mostanában ritkaság az európai kancelláriákon".
Matteo Salvini nemet mondott az Európai Unió alternatív békejavaslataira.
Nincs egyetértés Ukrajna fegyverszállítmányokkal történő támogatásáról.
Az olasz politikus keményen megüzente a francia elnöknek, mit javasol.
Az olasz Liga párt firenzei kongresszusán a résztvevők megerősítették pártelnöki tisztségében Matteo Salvinit, aki az egyedüli jelölt volt a posztra.
A Liga történetében először a Confindustria olasz gyáriparos szövetség elnöke, Emanuele Orsini is felszólal.
Salvini, aki egyben a római kormány egyik miniszterelnök-helyettese, emlékeztetett arra, hogy a világ különböző részen 7500 olasz katona szolgál, aminek költsége meghaladja az évi egymilliárd eurót.
A vád hat év börtönt kért a volt belügyminiszterre, aki nem engedélyezte az Open Arms civil szervezet azonos nevű hajóján érkezett mintegy 140 illegális bevándorló partra szállását Lampedusa szigetén.
Volt aki egyértelműen Trump mellett voksolt, volt, aki sumákolt.
Salvini: Azt fogják mondani, hogy itt most a rosszfiúk, a szélsőségesek, a gyűlöletkeltők tartottak találkozót, miközben mi tervekről, vízióról, jövőről, fiatalokról, családokról beszélünk.
Matteo Salvini köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy vasárnap részt vesz a Liga nagygyűlésén.
Orbán Viktor magyar kormányfő az olasz miniszterelnökkel, Matteo Salvinivel tárgyal a Karmelita kolostorban.
A Liga hagyományos október 6-i országos nagygyűlése az idén nagyszabású demonstrációvá alakul át.
A szólásszabadság veszélyes korlátozásaként értékelte Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali kormánypárt elnöke.
Salvini szerint a Franciaországban, Belgiumban és Németországban 2015 óta végrehajtott terrorista merényletek közül legalább hármat olyanok követték el, akik Lampedusa szigetén keresztül jutottak be migránsként Európába.
Ahogyan egykor Dávid legyőzte Góliátot.
Az Európai Unió intézményei a gyűlöletkeltést finanszírozzák, és utána csodálkoznak, ha Belgiumban vagy Franciaországban embereket gyilkolnak meg - hangoztatta Matteo Salvini.
Európa megváltoztatása és a baloldal leváltása a tétje a következő európai parlamenti választásoknak.
Salvini azt is megjegyezte, az EU nem ad senkinek semmit, épp ellenkezőleg, az évek során az olaszok százmilliárd eurót adtak Brüsszel kasszájába.