A másik két hajót egyelőre nem találják.
Malajziában a Thaipuszam állami ünnep. Világviszonylatban is nagy eseménynek számít ez a hindu fesztivál, amit az év második teliholdjának napján rendeznek, és amelyen több mint egymillió hívő gyűlik össze.
Kisteherautónak ütközött egy iskolabusz Malajzia északnyugati részén hétfőn, a balesetben legkevesebb 15 diák meghalt.
Malajziában színpompás ceremónia keretében királlyá koronáztak szombaton egy Harley Davidson motorkerékpáron közlekedő milliárdos szultánt.
A sárlavina egy út mellől, nagyjából 30 méter magasból indult és 1,2 hektárt borított el.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek két orosz és egy oroszbarát ukrán szeparatistát 298 ember halála okozásáért a Malaysia Airlines MH17-es járatának Kelet-Ukrajna felett történt lelövésével kapcsolatban.
Amennyiben megerősítik, hogy kórokozóról van szó, ez lehet a nyolcadik koronavírus, amely az emberi szervezetben betegséget vált ki.
Nyomkövető karperec viselésére kötelezik Malajziában a fertőzötteket.
Az uralkodó szerint a járvány kritikus szakaszához érkezett.
A vendégek a zárt gépkocsiablakok mögül köszönthették az ifjú párt.
A találkozókat a pártvezetőkkel az ideiglenes korlátozások utáni időpontokra helyezik át.
A faj utolsó malajziai hímje májusban pusztult el.
Végzett magával egy 16 éves lány Malajziában, miután az Instagramon közzétett egy szavazást arról, hogy meghaljon vagy sem, és a válaszadók 69 százaléka előbbire voksolt, tudta meg a Guardian.
Egyre gyakrabban támadnak emberekre a krokodilok.
Új helyszínt keresnek.
Új uralkodót kell választaniuk a malájoknak.
Egyes hírek szerint lemondása előtt novembertől két hónapig betegszabadságon volt. Ezzel egy időben olyan híresztelések is napvilágot láttak, amelyek szerint V. Muhammad szüneteltette az uralkodást, mivel feleségül vett egy volt orosz szépségkirálynőt.