Szijjártó: amit az európaiak nem képesek vagy nem akarnak felfogni, azt Amerikában egyből megértették.
Szijjártó Péter szerint Magyarország szuverén ország, a kormány szuverén politikát folytat.
A magyar külügyminiszter visszaszólt az ukránoknak.
Az Európai Unió felbomlására törekedik Leyen asszony?
A Nemzetek Ligája-győztes portugálok jövő szombaton Jerevánban játszanak Örményországgal, majd három nappal később Magyarországgal találkoznak a Puskás Arénában.
Szijjártó Péter elmondta, a magyar kormány felelős szomszédságpolitikát folytat, míg Brüsszel felelőtlen politikája ezzel szemben folyamatosan rontja Európa biztonságát.
Fontos szerepet játszanak a határ-, illetve a határ menti ellenőrzések, s már most jelentősen csökkent a feltartóztatott illegális bevándorlók száma
Az esélylatolgatás előtt ilyenkor sokan felteszik a kérdést: vajon most már végre sikerül bennmaradni, vagy megint csak egy évre váltunk bérletet? Érdemes a nagyobb képet nézni.
A 72 órás túlélőcsomag összeállításáról szóló friss európai bizottsági javaslat azt mutatja, hogy Brüsszel maga készül az ukrajnai háború kiterjesztésére, a tagállamok ugyanis nincsenek valós veszélynek kitéve - jelentette ki Szijjártó Péter.
A gyakorlat nemcsak a közös feladatok begyakorlásáról szól, hanem Magyarország elkötelezettségét is hangsúlyozza az EU védelmi képességeinek erősítésében.
A nyugati világon belül Magyarország pozíciói erősödni fognak az új amerikai adminisztráció működésének nyomán - jelentette ki Orbán Balázs.
Jó reggelt, Németország! Isten hozott a klubban! - Orbán Viktor miniszterelnök arra reagálva, hogy a német szövetségi parlament alsóháza előző nap elfogadta a bevándorlási szabályok szigorításáról szóló határozatot.
Az SNS szerint Szlovákia szívesen együttműködne egy esetleges magyarországi olimpia infrastrukturális előkészítésében.
Sulyok Tamás elmondta, hogy ennek ellenére bizonyos kérdésekben véleménykülönbségek vannak a két ország kormányai között, azonban az államfőknek lehetőségünk van arra, hogy áthidalják ezeket.
Többezer magyar futballszurkoló vonult kora este szervezett keretek között a 21 órakor kezdődő Magyarország-Skócia Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a stuttgarti MHP Arénába.
Az EU-bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt.
Harminckét Ukrajnából menekült személyt vett őrizetbe a magyar határörség.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, egy olyan stratégiai partnerségi együttműködési szintre emelték a két ország közti kapcsolatrendszert, amely kategóriában a kínaiak csak öt országot tartanak számon, Európában egyedüliként Magyarországot.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Reiner Haseloffot, a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnökét, akivel az illegális migrációról valamint a gazdasági és az oktatási együttműködésről is tárgyaltak.
Az Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját.