A versenyben induló filmek harmadát, hét alkotást, női rendezők jegyeznek, amire még nem volt példa a seregszemle történetében.
10-8-ra győzték le a világbajnok spanyol csapatot.
Amióta csak az eszemet tudom, Győrbe mindig is szívesen ruccantunk ki.
Szijjártó Péter: "A magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának!"
A tárcavezető elmondta, Magyarország a feszültségek ellenére sem szüntette be Ukrajnának nyújtott támogatását az utóbbi években.
2 153 117-en már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.
A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.
A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért arra kérik őket, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat mielőbb.
Gyurcsány felesége, Dobrev Klára egy meglehetősen meggondolatlannak tűnő kijelentést tett a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban a beszéd 15. évfordulója környékén.
Kórházban 343 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen.
Az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.
Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás is.
Ahogy ketyeg az óra, és közelednek a jövő tavaszi magyarországi parlamenti választások, Brüsszel részéről úgy fokozódik a nyomás és szaporodnak a támadások a magyar kormány ellen.
Kórházban 157 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
Kórházban 320 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
A szerelvényeket egymástól mintegy hétszáz méterre megállították, nem történt baleset.
Amennyiben a bíróság bizonyítottnak találja majd a vádakat, a ma még gyanúsított férfi halmazati büntetésül akár 20 évet is kaphat.
"A magyar kormány klímastartégiája és akciótervei teljes összhangban vannak Brüsszel elvárásaival."
Az oltási program előrehaladtával, a járvány megfékezéséért már a Magyarországon élő külföldiek és a TAJ-számmal nem rendelkező külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok is regisztrálhatnak az oltásra.
A portál kiemelte, eddig 2 536 751 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 005 936-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Hogy pontosan mi és hogyan nyithat szerdától, azt a miniszterelnök rövid videójában nem részletezte.
Szijjártó Péter közösségi oldalán tette közzé a hírt, a magyar állam negyvenezer vakcinával segíti a cseh járványvédekezési erőfeszítéseket.
Az aktív fertőzöttek száma 183 336-ra nőtt. Kórházban 10 652 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1273-an vannak lélegeztetőgépen.