A bűncselekmény elkövetőjét, egy 17 éves kamaszt őrizetbe vették.
Nagy-Britannia lefoglalt egy iráni tankert, míg Irán egy brit tankert foglalt el.
Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, avagy az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.
A kivetítések és hologramok révén a tárlat látogatói a Viktória királynő legidősebb fia, VII. Eduárd király által elrendelt átalakítások előtti állapotban, élénk színekben pompázva vehetik szemügyre a palota belső tereit.
A 27 éves Fucsovics és balkezes ellenfele kiélezett nyitószettet vívott, a közönség csak bréklabdákat láthatott, bréket viszont nem.
Trump üzenete a londoniaknak.
A fagyasztóban találták a két holttestet.
A kenyai atléta minden idők legjobb maratonistájának nevezhető. Először 2013-ban futott a távon, azóta 12 versenyéből 11-et megnyert.
A gyilkosság a Londoni Központi Mecset épülete előtt történt.
Százezrek tüntettek Londonban szombaton a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.
Továbbra sincs megegyezés a Brexitről.
London keleti részén megkéseltek egy 17 éves lányt, aki belehalt a sérüléseibe. Az eset péntek este történt egy parkban.
Az alapítást követően Londonban volt a NATO első székhelye.
Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője azonnal bejelentette, hogy szerdán bizalmatlansági indítványt terjeszt be a kormány ellen.
Az európai tüntetéshullám átcsapott a La Manche-csatornán is.
Összesen 39 embert vettek őrizetbe, miután megkéseltek egy férfit hétfő hajnalban.
A repülőtéri hatóságok felhívásban kérték az utasokat, hogy ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnak a repülőtérre.
A kortárs múzeum tetőteraszán lévő kilátót felkereső évi több százezer turista nemcsak London panorámájában gyönyörködhet, hanem a közelben álló lakásokba is betekintést nyerhet.
Részegen repülőgépet sem lehet vezetni.
Tavaly még ennél is korábban, 147 nappal karácsony előtt nyílt meg a vásár.