A versenyen részt vehetnek falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek.
Magyarország nem fog hozzájárulni az EU-n belül ahhoz, hogy a türk államok érdekeit hátrányosan érintő döntések szülessenek.
Az Országgyűlés alelnökének Duray Miklós temetésén elhangzott gondolatait idézzük.
A kassai MaJel Rovás Központban tartották a Versforraló ifjúsági irodalmi pályázat 2022-es évfolyamának díjátadóját, melyen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is részt vett.
Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki fiatalok jelentkezését várják.
Az átadott Esterházy Akadémia mellett szabadtéri színpad, kalandpark, fesztiválközpont, többfunkciós műfüves pálya, jurták, tánccsűr, a Feszty Körkép reprodukciója és még sok egyéb valósulhat meg.
A Népszövetségi Tanács 24. ülésszaka 1924. február 15-i hatállyal visszacsatolta Magyarországhoz a községeket és a környékbeli bányákat.
Lezsák Sándor üdvözölte, hogy a hungarikumok helyet kaptak az egyetemi képzésben, ugyanakkor sürgette, hogy az általános és középiskolai oktatásban is megjelenjenek.
November 13-án ünnepeljük az ipolysági származású költő, Sajó Sándor születésének 150. évfordulóját.
Lezsák Sándor irodalmár, tanár, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, a magyar Országgyűlés alelnöke, egyike a rendszerváltás kulcsfiguráinak.