A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
A NATO meg akarja akadályozni az eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását - jelentette ki Szergej Lavrov.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre - jelentette ki Szergej Lavrov.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy Törökország támogatja Oroszország műtrágya- és gabonakereskedelemre vonatkozó kérelmét.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését készíti elő, amelyen követelni fogja az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálását.
Lavrov pénteken elutasította a találkozón elhangzott, az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyugati bírálatokat.
Oroszország azzal vádolja a Nyugatot, hogy azzal igyekszik kisiklatni a tárgyalásokat, hogy háborús bűnök elkövetésével vádolja az Ukrajnában lévő orosz csapatokat. Moszkva cáfolja e vádakat.
Mindkét ukrán tisztségviselő úgy vélte, hogy az orosz diplomácia vezetője nem konstruktív a tárgyalásokon.
A Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Moszkva barátságban kíván élni más országokkal, de meg fogja védeni saját érdekeit. Így kommentálta Putyin elnök kijelentését, miszerint Oroszország "kiüti a fogát" mindenkinek, aki megpróbál beleharapni.
Aligha lehet véletlen, hogy több hónapos hallgatás után Lukasenko egy nappal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter minszki látogatását követően beszélt először arról, miként tervezi a politikai jövőjét.
Áttekintették a tűzszünetről és a konfliktus tartós rendezési körülményeinek létrehozásáról és korábban elért megállapodással összefüggő halaszthatatlan kérdéseket.
Moszkva a többpólusú világ egyik központjának tekinti az EU-t.
Súlyos következményekkel jár Kijev arra irányuló törekvése, hogy "az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal egyeztetve konfliktust provokáljon ki" Oroszországgal - figyelmeztetett hétfőn kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium.