A kassai Thália Színház a Nők az idegösszeomlás szélén című musical bemutatójára készül.
Csemadok Közművelődési Díjat kapott Nagy Erika.
Méry Beáta önálló kiállítása, a sámoti Antióchiai Szent Margit templomban.
A Tetris nevű játékot, pár hónapja egy boltban újra láttam, megvettem.
Elsősorban a tragikus sorsú hősnők megformálójaként nyújtott feledhetetlen alakításokat.
A Hegyeknek völgyében az a anyaországi és a felvidéki magyar néptánc tradícióját ünnepli.
A mézsör inkább egy idealizált, hősi világ része volt, mintsem a hétköznapok gyakori itala.
A Csemadok Országos Elnöksége ismét meghirdeti esszéíró pályázatát, amely az anyanyelv, a szülőföld és a nemzeti identitás témáit járja körül. A legszebb írások a Magyar Kultúra Napján, Galántán hangzanak majd el.
A Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között várja a látogatókat.
Elsőre csak egy újabb kvízjátéknak tűnt, de hamar kiderült, hogy sokkal több annál,
Nyelvet, lehet váltani. Anyanyelvet nem. Csak feladni.
A díj odaítéléséről a XI. Országos Rajzfilmünnepen részt vevő intézmények vezetői és képviselői döntöttek.
Egy mára sajnálatosan kihalt műfaj, a történelmi dráma egyik utolsó mohikánja volt, de szenvedélyesen igazságkereső történeti nagyesszéinek sincs már méltó folytatása a magyar irodalomban.
A fellépők között elsőként Stinget és Paul McCartneyt akarják meghívni.
A helyszínen már reggel nyolc órától gyülekeztek a Lecsófesztiválra benevezett csapatok.
Farkas Ottó gyerekkorától szorgalmasan és szisztematikusan gyűjti a medvesaljai/gömöri és nógrádi/felvidéki emberi történeteket, olyan emberekét, akik többnyire mellveregetés nélkül tették a dolgukat.
Nagy Károly Izsap városrész képviselője a nagymegyeri önkormányzatban.
Az együttes az elkövetkező hónapokban négy országban, négy fővárosban tart bemutatót.
A város első írásos említésének 770. évfordulója jegyében.
Az Adásidő vendége ezúttal Iván Péter volt.