A kis balkáni államban a legutóbb tavaly decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást.
Az államfői tisztség Koszovóban jórészt protokolláris, ugyanakkor az elnök a fegyveres erők főparancsnoka és az ország nemzetközi képviseletének egyik legfontosabb szereplője is.
Az államfő alkotmányos hatásköreivel élve döntött a parlament feloszlatásáról.
Albin Kurti 2021 óta vezeti a koszovói kormányt, azonban közel egy éven át ügyvezető miniszterelnökként látta el feladatát.
A Szerb Lista kilenc képviselőjének megbízatását a választási bizottság nem erősítette meg, így a pártnak óvást kell benyújtania.
A voksok 96 százalékának feldolgozását követően a testület közölte, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök pártja, az Önrendelkezés a szavazatok 49,8 százalékát szerezte meg.
A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többi nemzeti közösségnek.
A koszovói képviselőház korelnöke keddre újabb ülést hívott össze, miután vasárnap nyolcadszorra sem sikerült megválasztani a koszovói parlament elnökét.
A győztes párt csak a nemzetiségi képviselőkre számíthat, ami Koszovóban meglehetősen faramuci helyzet.
Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Koszovóban. Az ország mintegy kétmillió szavazópolgára a 120 fős parlament új összetételéről dönt.
Fico kiemelte, a kölcsönös támogatásra és bizalomra akarják építeni Szlovákia és Szerbia együttműködését.
Az intézkedések célja a kormány szerint a Koszovóban élő szerbek jogainak megőrzése.
A mostani voksolást ugyan a helyi szerbek kérték, a Belgrád támogatását élvező Szerb Lista és más, kisebb pártok ismét bojkottra szólították fel a szavazókat.
Kisebb sérülés miatt nem lép pályára a Koszovó elleni keddi felkészülési mérkőzésen Kerkez Milos, a magyar labdarúgó-válogatott játékosa.
Több ezer koszovói szerb vonult utcára hétfőn Kosovska Mitrovicán, tiltakozva amiatt, hogy Pristina bejelentette, február elsejétől fokozatosan megszünteti a szerb dinár használatát.
Oh, a bűbájos Prizren, a puskaporos Kosovska Mitrovica, a szerb központi identitást képező középkori kolostorok, bazárok, gasztronómia és még sorolhatnám napestig.
Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolta Koszovót Szerbia elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, amiért Pristina be akarja tiltani a szerb dinár használatát a pénzforgalomban.
A koszovói helyzet lesz a témája az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtöki ülésének, amelyet Szerbia kérésére hívtak össze.
A tartózkodás célja üzleti út, turizmus, vagy családlátogatás lehet, munkavállalás nem.
A belgrádi felsőbíróság elutasította az ügyészség kérését, miszerint hosszabbítsák meg a férfi fogva tartását, mert fennáll a szökés veszélye.