Az épületet csütörtökön, az esti órákban érte orosz bombatámadás.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg 39 ballisztikus rakétával és 128 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
Kijevben a Pivdennij hidat több találat érte csütörtökön és péntek hajnalban, a metrót és a közúti forgalmat is leállították.
Az államfő kiemelte, hogy összetett támadás volt: csaknem 190 csapásmérő drónt, valamint ballisztikus rakétákat vetettek be az orosz erők.
A hajnali óráktól orosz drónok támadják Kijevet, a lezuhanó roncsok több épületet megrongáltak - jelentette az ukrán főváros katonai közigazgatása
Kijev három kerületéből jelentettek becsapódásokat: a Pogyilszkij kerületben egy 57 éves nő, a Szolomjanszkijban pedig egy 65 éves férfi vesztette életét.
Nagyszámú díszlet és jelmez is megsemmisült.
A kijevi hatóságok péntek reggel, amikor Sikorski már Kijevben tartózkodott, előbb sárga riasztást adtak ki dróntámadás veszélye miatt, majd a közeledő rakéták miatt pirosra emelték a riasztási fokozatot.
A kijevi rendőrség közleménye szerint három lakót égési és repeszsérülésekkel kórházba szállítottak, további öt embernek pedig a helyszínen nyújtottak segítséget.
Nem csituló konfliktus.
Kijev négy városkerületében okoztak károkat a légicsapások, több lakóházban, egy gimnázium és egy egészségügyi létesítmény épületében is károk keletkeztek.
A szárazföldi és légi indítású fegyverekkel, valamint nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott csapás célpontja Kijevben a Fire Pont vállalat Flamingo manőverező repülőgépeket gyártó üzeme volt.
A Herszon központi kerületét ért légicsapás áldozatainak személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, az egyik sebesültet kórházban ápolják, másikuk ambuláns kezelésben részesül.
Az oroszok ukrán hadiüzemeket és katonai infrastruktúrákat támadtak.
Az ukrán légierő tájékoztatása szerint 18 rakétát sikerült megsemmisíteni, a drónok közül pedig 108-at lőttek le.
Jevgenyij Pervisov, a megye kormányzója a Telegramon azt közölte, a támadás idején éjszakai műszakban dolgozó munkások tartózkodtak a létesítményben.
Az orosz hadsereg csütörtökre virradóra 13 különböző típusú rakétával, 5 siklóbombával, valamint 146 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.
A Kijev elleni támadás a második ezen a héten.
A kelet-ukrajnai Dnyipróban az orosz támadások következtében az eddigi adatok szerint hat ember meghalt, 33-an pedig megsebesültek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken azzal vádolta Kijevet, hogy az ukrán erők szándékosan támadták meg a sztarobilszki tanárképző főiskola kollégiumát.