Kelet-Szlovákiában járvány van.
Túl sok a bizonytalanság a vírussal kapcsolatban ahhoz, hogy a járvány végére lehessen következtetni.
Már második hete csökken az influenzás megbetegedések száma – közölte a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal.
Von der Leyen és a Pfizer-főnök között váltott üzenetek „nagyban hozzájárultak” a Bizottság és a gyógyszergyár közötti megegyezéshez. Csak aztán nyomuk veszett...
Csaknem két hónapig tartó javuló tendencia után az iskolakezdést követően a koronavírus ismét terjed Franciaországban, elsősorban a 20 év alattiak körében.
Összesen 250 személy szorul kórházi ellátásra.
A koronavírus miatt továbbra is érvényben marad a rendkívüli helyzet Szlovákiában.
Észak-Korea a második egymást követő napon nem jelentett újabb halálesetet a lázas betegek között, és közölte, hogy vasárnap 89 500-nál több embernél jelentkeztek lázas tünetek.
Ján Mikas országos tiszti főorvos útmutatót adott ki a majomhimlő európai terjedésével kapcsolatban.
A legtöbb fertőzöttet a római Spallanzani-kórházban kezelik, amely az ország fertőző betegségekre szakosodott egészségügyi központjaként ismert.
Az Ausztriába utazóknak már nem kell negatív tesztet, az oltásról vagy a betegség leküzdéséről szóló igazolást felmutatniuk az országba való belépéskor.
A világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es betegeket az országban.
A Kínát vezető Kínai Kommunista Párt legfelső politikai döntéshozó testülete pénteki, negyedéves ülésén intézkedéseket ígért a koronavírus-járvány megfékezését célzó, szigorú korlátozó intézkedések gazdaságbénító hatásainak ellensúlyozására.
Március 5-től az oltatlanok teszt nélkül is igénybe vehetnek számos olyan szolgáltatást, amelyet eddig csak a megfelelő igazolásokkal rendelkezők vehettek igénybe.
Az elmúlt héten a járásban két alapiskolában, Tiszolcon és Gesztecén a felső tagozatos osztályok távoktatásban tanultak.
A kormányfő megjegyezte, hogy pillanatnyilag a rohamos növekedés fázisában vagyunk, de ez a hullám szerinte gyorsan le fog csengeni.
Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint jelenleg elegendő szabad oltási időpont van az egész országban.
Zavargásokra is sor került, amelyekben tíz rendőr megsérült.
A jobboldali publicista szerint a politikai vihart kiváltó kijelentés politikai akció volt az államfő részéről, aki pontosan tudta, hogy mit csinál, szándékosan próbálja megosztani e témában a társadalmat.
Kedden 13 498 PCR tesztet végeztek el, ebből 3900 esetben mutatták ki a koronavírusos fertőzést.
A gyógyszert azok a betegek kaphatják meg, akiknél fokozottan fennáll a súlyos megbetegedés kockázata.
A járvány nem csak az egészségügyi ellátó rendszer működésében okozott zavarokat.
Újabb teher a munkavállalókra.
A koronavírus-járvány második hullámának tetőzéséhez viszonyítva a pozitívan tesztelt kassaiak száma jelenleg 40 százalékkal magasabb.