Modzstaba Hámenei iráni legfelsőbb vezető márciusi kinevezése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
Az amerikai elnöknek teljesen igaza van: ellentételezés illeti azt, aki biztosítja a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását a Hormuzi-szoroson - szögezte le Abbász Aragcsi.
Az Egyesült Államok azonnali hatállyal 50 százalékos vámot vet ki minden olyan országból érkező importra, amely fegyvereket szállít Iránnak – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök.
A birodalmaknak mindig csak a hatalom és a pénz számított. Ma is, a többi csak porhintés.
Elődje, Laridzsáni halálát izraeli közlés szerint izraeli légicsapás okozta Teheránban március 16-án.
A legalább száz kilós robbanótöltetű rakéta a házak közötti nyílt területen ért földet, és nem talált el közvetlenül egy épületet, de így is jelentős károkat okozott.
Az ellenállás évének nevezte pénteken az új évet.
Elindult Magyarországra az első mentesítő járat Jordániából, amellyel olyan magyar állampolgárokat szállítanak haza, akik a Közel-Keleten rekedtek a háború miatt - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Kész repülőgépeket küldeni a közel-keleti térségbe a cseh kormány, hogy evakuálja az ott tartózkodó cseh állampolgárokat.
Az Irán ellen szombaton indított izraeli-amerikai támadás okozta piaci bizonytalanság hatására hétfőn kora reggel emelkedett a kőolaj ára.
Trump Kubát is megfenyegette, nem zárta ki, hogy az Egyesült Államok átvegye a Kuba feletti ellenőrzést.
Iránban a hatóságok az Egyesült Államokat és Izraelt vádolják a zavargások szításával.
Donald Trump közölte, az Egyesült Államok kész a tüntetők segítségére sietni, ha Teherán erőszakot alkalmaz a békés demonstrálókkal szemben.
Irán nem hajlandó behódolni Washingtonnak.
Maszúd Peszeskján iráni elnök is megsebesült júniusban az Irán és Izrael közötti háborúban.
Irán folytatni szándékozik nukleáris programját - jelentette ki hétfőn a síita állam külügyminisztériumának szóvivője.
Irán vissza kíván térni a tárgyalóasztalhoz - jelentette ki kedden Maszúd Peszeskján iráni elnök.
Legkevesebb negyvenen megsebesültek, közülük négyen súlyosan a csütörtök reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben - jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Kulcsfontosságú, hogy a NATO-tagállamok - beleértve az Egyesült Államokat is a feszültségmentesítésre törekedjenek az Izrael Irán ellen végrehajtott légicsapásai nyomán kialakult helyzetben - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár.
Washington célja egyértelmű, nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyver birtokába kerüljön.