Az elmúlt harminc évben a páciensek érdekei helyett egyre inkább a gazdasági szempontok érvényesültek a szlovákiai egészségügyben – állítja Viola Miklós.
Beszélgetés Haver Imrével, aki még világrekordot is felállított súlyemelésben, és immár 10 éve oktat kickboxot.
Iván Péter személyében olyan intézményvezető ült a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatói székébe, akit jól ismernek Dunaszerdahelyen.
Hogyan értékeli a 2024-es év történéseit a felvidéki magyar politikában? Csáky Pált kérdeztük.
Hogyan sikerült évekig késleltetni a magyar zsidóság tragédiáját? Mennyire voltak hiteles értesülései a korabeli médiának a holokausztról?
A lakszakállasi tehetséget az elmúlt egy évről, a török bajnokságról, a magyar válogatottról és céljairól is kérdeztük.
A győriek dunaszerdahelyi származású vezetőedzőjével a feljutásról, a szezonkezdetről, a DAC-ról és a két klub között lévő szoros együttműködésről is beszélgettünk.
A SZMISZ, vagyis a Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség már három éve támogatja munkájával a szlovákiai magyar fiatalokat.
A Szövetség a Közös Célokért tisztújító tanácsülése Somogyi Alfrédot választotta meg négy évre a szervezet új vezetőjének. Terveiről, céljairól beszélgettünk vele.
Ondik Gábor Vitális Milánt többek között a DAC jelenlegi helyzetéről, a klub jubileumáról, valamint korábbi csapatáról, a Győri ETO-ról is kérdezte.
Az Ipolyságon élő Vanek Gábor civil munkája mellett hangmesterként tevékenykedik.
Mi a magyar kormány álláspontja a nyelvtörvény módosításával kapcsolatban? Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét kérdeztük.
Varga Emese a fiatal magyar dramaturgjelölteket egykori alma materében, a pozsonyi művészeti egyetemen tanítja, idén nyárig pedig a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetői posztját is betöltötte.
Az előzetes várakozásokhoz képest fölényes győzelmet aratott Donald Trump. Milyen okok állnak a háttérben? Kiss Rajmundot, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét kérdeztük.
Hogyan alakult az elmúlt évtizedekben az 1920 és 1944 közötti negyedszázad megítélése? Gali Máté történészt, a Mathias Corvinus Collegium kutatótanárát kérdeztük.
Mire utal a korszakváltás üzenete? Mi lehet az a közös cél, ami felrázza a közösséget? Gubík Lászlót, a Magyar Szövetség országos elnökét kérdeztük.
Horváth Diana közel két évtizede tevékenykedik a zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola énektanáraként, öt éve pedig igazgatóként irányítja az intézményt
Tóth László, a (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyszemélyes intézménye szeptember 26-án ünnepelte 75. születésnapját.
Az agrárium aktuális kihívásairól kérdeztük Nagy Istvánt, Magyarország agrárminiszterét.