Az elsőként világra jövő kisfiú 3300 grammot nyomott, míg a másodikként érkező kislány még bátyja méretét is túlszárnyalta, 3550 grammal született.
Karácsonyi ajándéknak sem utolsó, amit a mentősök megéltek.
A három kislány – Sára (2200 g), Ester (1660 g) és Lívia (1800 g) – június második felében, a terhesség 33. hetében császármetszéssel jött világra.
Dupla vagy semmi...
Az eset után inkább óvodába mentek a gyerekek, és nem kerültek vissza a nagymamához.
Rekonstrukciós műtéten estek át a szétválasztott bangladesi ikrek, mindkét gyerek állapota stabil.
„Az anya és a babák jól vannak” – nyilatkozta dr. Uma Sankar, a nő orvosa.
A négy lánynak és két fiúnak egy 29 éves nő adott életet hétfőn egy krakkói kórházban.
A kislányok egészségesek, és szépen fejlődnek - közölte a kórház.
Hayleigh és Lauren Durrant (18) különlegesek. A lányok már megszokták, hogy senki sem hiszi el, hogy testvérek, nemhogy ikrek.
Magas szintű készültségben volt Scott Kelly amerikai űrhajós immunrendszere és megváltozott egyes génjeinek aktivitása a Földön maradt ikertestvéréhez képest.
Már éppen tolták volna ki a szülőszobából, amikor kiderült: még egy baba van a hasában.