Három megyében hirdettek viharkészültségi riasztást.
Az elmúlt napok enyhe lehűlését követően ugyan pár fokkal emelkedik a hőmérséklet, kánikulára azonban nem kell számítanunk.
Az ország területének nagy részén, főleg Közép- és Kelet-Szlovákiában záporokra, zivatarokra lehet számítani.
Másodfokú hőségriasztás érvényes Pozsony és Nagyszombat megyében, továbbá Nyitra és Besztercebánya megye szinte összes járásában.
Szerdától felmelegedés kezdődik, a jövő héten pedig ismét kánikula várható.
Hétfőn délután viharokra, jégesőre és erős szélre kell készülni egész Kelet-Szlovákiában, ezért elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
A megfigyelt újkori történelem során Kínában idén július volt a legmelegebb hónap, a hőmérséklet átlagosan 23,21 Celsius-fok volt.
A mai napon is marad a hőség, kisebb záporok azonban helyenként előfordulhatnak.
Helyenként akár 33-34 fok is lehet.
Egy kicsit fellélegezhetünk, a hétvégi forróságot követően ugyanis pár fokot csökken a hőmérséklet.
A hét túlnyomó részében kora nyárias időjárás uralkodott az ország területén, ebben a pénteki napon sem várható jelentősebb változás.
Az alacsonyabb páratartalom miatt nem lesz annyira fullasztó meleg, és éjszaka könnyebben lehűl a levegő – tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Három nap leforgása alatt ketten is életüket vesztették a Németországban zajló ítéletidőben.
A júliusi éjszakák trópusiak voltak, a meteorológusok szerint több minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt.
A lehulló csapadék szempontjából június átlagos volt, helyenként túlságosan is nedves.
A hőségriasztás 19 órákig, a viharriasztás 22 óráig marad érvényben.
Akár 35 fok feletti hőmérséklet.
A hőség és a zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki hétfőn a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
Nem enged szorításából a hőség.
A munkahelyen elegendő ivóvíznek kellene lennie.