Egy 20 éves, kirgiz állampolgárságú férfiról van szó, akinek a holttestét a víz alatt találták meg.
Az első feltételezések szerint a férfi megfagyhatott.
Még három, Izraelből elhurcolt túsz holtteste maradt a Gázai övezetben.
Tizenöt év halálos magány, galombokkal és bogarakkal
Patkányinvázió. Még a város által rendszeresen elvégzett irtás sem segít, a rágcsálók nem fogynak.
Egyenesen egy horrorfilmből vett jelenet volt, amely sokkolta a nyomozókat. Halott édesanyját rejtette el a fagyasztóban, hogy zsebre tegye a nyugdíját”
Két holttestet találták egy regeteruszkai családi házban, a Kassa-vidéki járásban.
Egyelőre nem ismerni a férfi személyazonosságát.
Egyelőre nem világos, mi volt a gyilkosság elkövetőinek indítéka.
Az esetről egyelőre hivatalosan nem közöltek többet.
A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen.
Harley Dilly a tetőről mászhatott be a kéménybe, ahol csapdába esett.
Már vizsgálják a haláleset körülményeit.
Tizennyolc éven át várt a megtalálóra.