A hőséggel összefüggésben 2016 óta a legmagasabb halálozási számokat eddig 2018-ban (9500) és 2019-ben (7600) mérték.
Greenpeace: elsősorban Norbert Totschnig mezőgazdasági, erdészeti, regionális és vízgazdálkodási miniszternek kellene vállalnia a felelősséget, hogy megakadályozzák a még nagyobb katasztrófát.
Július 31. és augusztus 5. között a hőmérséklet eléri a 29-35 Celsius-fokot, délen, különösen délnyugaton a 35-38 Celsius-fokot.
A lehűlés csak átmeneti.
Szlovákiában június végén több körzetben is rendkívüli hőhullám alakult ki.
Átlépjük a „bűvös 30-ast”.
A valaha feljegyzett legsúlyosabb hőhullám sújtja Észak-, Nyugat- és Közép-Európa nagy részét
Nem ellenőrzött helyen mentek a hűsítőnek tartott vízbe.
Aki teheti, töltse a mai napot árnyékban.
Az extrém meleg legalább olyan rossz hatást gyakorol az emberi szervezetre, mint a dohányzás vagy az alkohol – állítja egy napokban megjelent tanulmány.
Amennyiben tehetjük, ne tartózkodjunk a napon.
Spanyolországot már az év elején történelmi szárazság sújtotta, amelyet csak tetőzött az idén májusban kezdődött forró nyár, amely tartósan 40 fok feletti hőmérséklettel köszöntött be.
A kutatók reményei szerint az eredményeik segítenek nyomást gyakorolni a döntéshozókra.
A természeti csapásokban mintegy 220 ember halt meg.