A címvédő DAC az első negyedóra végén már tíz góllal is vezetett.
A dunaszerdahelyi lányok spanyol csapattal harcolnak majd Európában.
A MOL Liga idei győztese hazai közönség előtt a Vágsellyével játszott rangadót és a tét a szlovák bajnoki ezüstérem volt.
A cseh-szlovák lebonyolítású női kézilabda-bajnokságban a bajnoki aranyat döntően befolyásoló rangadóra került sor, ahol a címvédő Nagymihály otthonában lépett pályára az éllovas HC DAC.
A HC DAC a fennállása óta először hódította el a Szlovák Kupát.
Sorozatban három elvesztett kupadöntő után visszavágott a zempléni Iuventának a HC DAC női kézilabdacsapata és történelme során először nyerte meg a Szlovák Kupát.
Szoros mérkőzésen maradtak alul a sárga-kékek.
Jó formában a dunaszerdahelyi lányok.
A dunaszerdahelyi lányok idegenben, a Stomfa otthonában léptek pályára a döntőbe jutásért.
A sárga-kékek fiatal tehetségével beszélgettünk.
A HC DAC hazai pályán 26-24-re verte a nagy rivális Iuventa Nagymihány gárdáját.
A dunaszerdahelyi lányok ezúttal a prágai Slaviát győztek le hazai közönség előtt.
Az Európa-liga második selejtezőkörében az SCM Râmnicu Vâlcea volt az ellenfél, és a romániai kétgólos vereség után Dunaszerdahelyen 26–33-ra kikapott a HC DAC, ezzel elköszönt az európai kupasorozattól.
Otthon nem sikerült fordítani.
A dunaszerdahelyi lányok mindent megtettek azért, hogy borítsák a papírformát.
Debre Viktor tanítványai ezúttal Csehországba utaztak, hogy megmérkőzzenek a Plzeň együttesével.
A MOL Liga előző idényének ezüstérmese a HC DAC hazai pályán kezdett a cseh Kynžvart ellen.
A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá.
A női kategóriában az év kézilabdázója a magyar bajnokságban idén bronzérmes Mosonmagyaróvár és a szlovák női kézilabda-válogatott jobbátlövője, Lancz Barbora lett.
A női kézilabda-bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában a címvédő dunaszerdahelyi lányok és a zempléni Iuventa között dőlt el a szlovák bajnoki cím.