A balesetet szenvedett négy ember kötélbiztosítással mászott a meredek, hóval borított hegyoldalon.
A lavina ismét gyilkolt, ezúttal a Magas-Tátrában.
Frontálisan ütközött egy autó és egy kamion.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a II/426 úton, a cseh-szlovák határ közelében.
Segíteni akart a kerítésbe szorult szarvason, de az állat mozdulata halálos sérülést okozott egy férfinak.
A balesetet elszenvedett nő állapota olyan súlyos volt, hogy nem sokkal a kórházba szállítása után belehalt a sérüléseibe.
A sofőr és a kisebbik gyerek életét már nem tudták megmenteni.
Halálos kimenetelű vonatgázolás történt ma hajnalban a fővárosban.
A sofőrön már nem tudtak segíteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A tűzoltók egy sérültet is regisztrálnak a személyautóban.
Büntetőeljárás indult a balesetet okozó sofőr ellen.
A pozsonyi központi teherpályaudvar és a ligetfalui állomás közt röviddel 22.00 óra előtt egy 50 éves férfi lépett a sínekre.
A sofőr észak felé haladt az autópályán, de túl nagy sebességgel vezetett, ezért elvesztette uralmát a gépkocsi felett, a pályaelválasztó korlátnak csapódott, majd frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt ma, a reggeli órákban Nyitrán.
A halálos balesetet okozó embercsempész sérülten érkezett meg a szerb-magyar határtól Losoncra.
Rázuhant a futballkapu a kisfiúra.
A Tőketerebesi jársában található Báriban csütörtökön halálos baleset történt.
Végzetes kimenetelű közlekedési baleset történt kedd reggel a rozsnyói járásbeli Görgő község mellett.
Az autós annak ellenére hajtott rá az átkelőre, hogy a sorompó a vonat érkezése miatt zárva volt.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Komáromi járásban fekvő Hetény község közelében.