Kedd este, röviddel tíz óra előtt riasztották a rendőrséget, mivel a kormányhivatal kerítésénél egy férfi benzinnel locsolta le, majd gyújtotta fel az egyik kaput.
Csütörtök este egy lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Galgócon.
Akár nyolc évet is kaphatnak.
A tűz a pincéből fokozatosan átterjedt a lakóház más részeire is, a kárt előzetesen több tízezer euróra becsülték.
Testi sértés bűntettének kísérlete és veszélyes fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki Rozsnyón egy orvosi váróteremnél gyúlékony anyaggal locsolta le volt élettársát és annak rokonait.
A rendőrség szűkszavú a pozsonyi elitiskolában történt gyújtogatással kapcsolatban.
Ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Kigyulladt két gépkocsi egy cseklészi élelmiszerbolt parkolójában január 4-én, az esti órákban.
Azért riasztották a rendőröket egy ligetfalui tömbház lakói, mert egy idegen tüzet rakott az épület közös helyiségeiben.
Kettős gyújtogatás történt Pozsony V. városkerületében mára virradóra.
Autógyújtogatás történt vasárnapra virradóra Pozsony Ružinov városrészében.
Sikerült megakadályozni a nagyobb kárt.
Tűz ütött ki mára virradóra a rétei (Szenci járás) mezőgazdasági szövetkezetben.
A mellékelt rendőrségi felvételek alapján az autóból csak a fémkaroszéria elemei maradtak meg.
A japán ügyészség vádat emelt a kiotói animációs stúdió felgyújtója ellen.
A templom, amely az Agónia Bazilika néven is ismert a Getsemáné kertben található.
Péntek éjszaka kiégett egy kassai jelzésű BMW és egy nagymihályi jelzésű Renault típusú személygépkocsi Kassán. A tűzeset osrán 27 ezer eurós kár keletkezett
A család tagjai, miután felébredtek és észre vették a tüzet, azonnal kimenekültek a házból és hívták a tűzoltókat és a rendőröket.
A becsült kár közel harmincezer euró. Személyi sérülés nem történt.
A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.