A házaspárt augusztus 3-án helyezik örök nyugalomra, búcsúztatásuk a pozsonyi Ferencesek terén lévő templomban lesz.
Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték de ekkor nem kapta meg.
A szakértők már életében a blues igazi legendájának tartották, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású gitárosaként beszéltek róla.
A zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult.
A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert.
Legutóbbi csapatával kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Élete nagyobb részét hotelszobákban töltötte, állandó vendég volt a hírességektől zsúfolt partikon.
Az atlétika szerelmese volt, de maga nem versenyzett sohasem
Vera Lynn bája és varázslatos hangja a legsötétebb időkben is magával ragadta és felemelte az egész nemzetet.
Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.
Negyven évig a Nemzeti Színház tagja volt.
Végső búcsú.
Szobrásznemzedékeket nevelt.
Legutóbb a párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) becsomagolásán dolgozott, de a koronavírus-járvány miatt ezt jövőre halasztották.
A Ghymes együttesben 2000-től állandó fellépőként szerepelt.
Rövid karrierje alatt több neves díjjal is kitüntették.
Bacquier a francia énekművészet egyik vezető "nagykövetének" számított a második világháború utáni évtizedekben.
A múlt század 50-es éveiben volt a csúcson.
Horn szerint a tigris csak biztonságos helyre akarta vonszolni őt, amikor a 2003-as show közben megszédült és elesett.
A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke volt.