A szlovák gazdaság szerény éves növekedését kizárólag a belföldi kereslet támogatta, a külföldi kereslet visszaesett.
Németországban 4,6 százalékkal, Franciaországban 3,2 százalékkal, Olaszországban 3,1 százalékkal, Spanyolországban pedig 5,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Az intézet szerint a gazdaság bővülését a járvány harmadik hulláma fogja tompítani.
Leegyszerűsítve a szlovák gazdaságpolitika a kapacitások megtartására, míg a magyar a kapacitások bővítésére, az új beruházásokra koncentrált.
2020-ban összességében a GDP várhatóan csak 5,2 százalékkal esett.
Kisebb az esés a vártnál.
"Ez kedvezőbb adat, mint amire számítottunk."
A járvány alaposan rányomja bélyegét a büdzsére.
A harmadik negyedév GDP-je a második negyedévhez viszonyítva 11,6%-os visszapattanást mutat.
Az előző negyedévhez képest a szlovák és a magyar gazdaság is több mint 11%-kal nőtt.
A pénzt tehát a reformátalakításokért kapjuk, ugyanakkor nem hevernek kész tervek a fiókban, s erről még csak vita sem folyik.
Persze ebben az adatsorban a V4 országainál csupán a márciusi kéthetes leállás van.
A Fukarok mindig is igyekeztek lenyomni a befizetéseiket, ezzel a költségvetés keretét, de ennyire egységesen még sosem álltak ki.
Szlovákia GDP-je 1,9%-kal nőtt a 4. negyedévben, az előző évihez képest.
Az elemzők a mérsékelt ütemű lassulás folytatódására számítanak ebben az évben.
A negyedéves adatok szerint a foglalkoztatás viszont növekedett.
A magyar ipar is megérezte a júniusi lassulást, a kevesebb munkanap miatt csökkent júniusban az ipari termelés.
Az előző évhez viszonyítva a második félévben a GDP növekedése erőteljesen, 1,9 százalékra lassult az első félévi 3,7 százalékos növekedésről.
Szlovákia az elmúlt időszakban pozitív számokat produkált, a külföldi kockázatok azonban egyre számottevőbbek.
Az infláció mértéke idén elérheti a 2,6%-hoz közeli szintet.