A megmérettetésen a legkisebbektől a legnagyobbakig, idén közel 400-an vettek részt.
A hétvégén több mint 35 ezren futottak, ami szintén csúcs.
Az Alsó-Garam menti térség egyik legrégibb futóversenye.
Hosszabb szünet után 2025. november 15-én ismét megszervezik a Zelenyák tizenhármas nemzetközi futóversenyt Lekéren, immár 29. alkalommal.
A Nógrád Sport Egyesület polgári társulás idén negyedik alkalommal rendezett várfutást Füleken, melyen 5 és 10km-es távon mérhették össze gyorsaságukat a futók, és 5 km-en a Nordic walking-ban nevezők.
Ezt a terepet Nógrád poklának is nevezik a futók, tekintettel a magas hőmérsékletre, ami idén is extrém volt.
A nap folyamán, a felnőtt kategóriákban 52 futó indult, a gyerekekkel együtt, több mint háromszázan álltak a rajthoz.
Az idei évben immáron ötödik alkalommal rendezték még Vis Vitalis párkányi futóversenyét.
Hamarosan rajtol Magyarország legindusztriálisabb futóversenye.
Már tizenharmadik alkalommal dördült el az ágyú Gútán a vízkereszt maratonon.
Egy kis mozgás sosem árt.
Akik szeretik az extrém futóversenyeket, azoknak már csak egy hetet kell várniuk, hogy alászállhassanak a föld gyomrába.
Új futóverseny-sorozat indult, amely a Duchenne-izomsorvadás (DMD) nevű ritka betegségre hívja fel a figyelmet.
A Spartan Race egy amerikai eredetű akadályfutó verseny, ahol 5, 10 vagy 21 kilométeres távon 20, 25 vagy 30 épített akadályt kell leküzdeni a versenyzőknek.
Az eddigi rekordot jócskán felülmúlva 840 318 nevezés érkezett a jövő évi London Marathonra.
Több távon is kipróbálhatták magukat.
Különleges érmet kapnak a futók.
Az idei Várfutást Ľudmila Melicherová, füleki származású egykori olimpikon is megtisztelte jelenlétével.
A családok és a közösségek futóversenyévé vált a felsőszeli félmaraton.