A finn labdarúgó-válogatott került az A divíziós ágra az Európa-bajnokság pótselejtezőjén.
Oroszország mélységes sajnálná, ha Finnország a még nyitva maradt négy határátkelőhely bezárásáról döntene hétfőn.
Az utóbbi két napban mintegy 60, afrikai és ázsiai országból érkezettet regisztráltak az orosz határon, miközben augusztus 1-je és november 12-e között - a finn határőrség adatai szerint - mindössze 91-et.
Az amerikai hadiipari cégekkel közösen kifejlesztett rendszer a gyártó szerint képes ballisztikus rakéták, manőverező robotrepülőgépek, drónok és egyéb légi eszközök megsemmisítésére.
Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak tüntetők kedden Finnország budapesti nagykövetségének épülete előtt. Az akció résztvevői a volt finn belügyminiszter, a kisebbségi csoport elleni uszítással vádolt Paivi Rasanen mellett álltak ki.
A Finnek párt soraiban többen is egyetértenek ezekkel a nézetekkel. Ville Tavio külkereskedelmi miniszter azt mondta, pártja, amíg kormányon van, nem járul hozzá újabb közös uniós hitel felvételéhez.
Tavaly összesen 50 ezer ember telepedett le Finnországban.
Az orosz jegybank egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre az ügyben.
Legalább 27 ember megsérült Finnországban, miután leszakadt egy híd.
Némelyik túlbuzgó ország esetében már semmin sem tudunk meglepődni.
A finn külügyminiszter megköszönte a NATO-csatlakozás magyar ratifikációját, illetve biztosított afelől, hogy Helsinki az európai fórumokon komolyan fog foglalkozni az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak helyzetével - közölte Szijjártó Péter.
Finnország kedden a NATO 31. tagállama lett.
Blinken szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja számos országot késztetett arra, hogy többet tegyen a védelméért, illetve annak érdekében, hogy ne érhesse katonai agresszió.
Finnország keddi NATO-csatlakozásával az ország fővárosában, Helsinkiben felvonták az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének kék-fehér lobogóit.
Történelmi nap Finnország NATO-csatlakozása, ami a NATO-t erősebbé teszi, az észak-atlanti térség biztonságosabbá válik - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
Finnország kedden a NATO 31. tagjává válik - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Három párt közel egyforma támogatást kapott.
A szavazóhelyiségek helyi idő szerint este 8-kor zárnak, ezt követően nemsokára közzéteszik az előzetes eredményeket.
A finn házelnök megköszönte magyar kollégájának "a kiváló együttműködést, amelyet az Eduskunta, a finn parlament elnöki székében" töltött hivatali ideje alatt tapasztalt.
Amennyiben rajtuk múlik, Svédországgal "kéz a kézben" akarnak az észak-atlanti szövetséghez csatlakozni.
Ahhoz azonban, hogy a két ország teljes jogú tagja lehessen az észak-atlanti szövetségnek, minden jelenlegi tagállamnak ratifikálnia kell a csatlakozási jegyzőkönyvüket.
Stoltenberg elmondta, a Törökországgal folytatott egyeztetéseken sikerült haladást elérni, és a jövő héten tárgyalást folytatnak majd Brüsszelben a török, a svéd és a finn kormány képviselői.
Megváltoztatja csaknem 60 éve használt logóját a finn Nokia, ezzel jelezve a telekommunikációs berendezéseket gyártó cég agresszív növekedési szándékát.
Ez a parlamenti rendes ügymenet időkeretébe belefér, ezért nem jelenti az eljárás rendjének meghosszabbítását, a döntés elhalasztását, tehát a döntést az Országgyűlés meg fogja hozni.