A Semmelweis és az Elfogy a levegő is tetszett Cataniában a szakmának és a közönségnek is.
Russell Crowe és Ewan McGregor is vendég lesz.
A 75. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 3. és 13. között rendezik meg.
A felvidéki származású Kerekes Vica a legjobb színésznőnek járó díjat kapta.
A járványhelyzetre való tekintettel még kérdéses, hogy kik látogathatnak el a fesztiválra.
A hagyományos filmszemlét idén a szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik.
Nevezni 2020. január 1. után elkészült, vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal és versfilmekkel lehet.
A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban készült.
A fesztivál idei programját főként streamingközvetítéssel láthatták a nézők az Egyesült Államok 50 államában és 120 más országban.
A rendezvényt szigorú pandémiás szabályok betartásával szervezték, kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás és kézfertőtlenítés.
A programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták.
A rendezvényen 39 díjat osztottak ki.
A versenyfilmek október 5-től 11-ig láthatók majd naponta reggel 9-től 21 óráig a Komlói Színház- és Hangversenyteremben, valamint élőben online a fesztivál oldalán.
A dzsiddai filmfesztiválon afrikai, ázsiai, latin-amerikai és karibi filmeket vetítenek.
Szombaton díjátadóval ért véget Kassán az Art Film Fest Nemzetközi Filmfesztivál.
A díjazott filmek egy sokszínű világot tártak a nézők elé.
A kutya ezt a szerepet is jól játszotta.