A legnépszerűbb magyar labdarúgócsapat képtelen kitörni a közép-európai középszerűségből.
Ferencváros összesítésben 1:3-as gólaránnyal búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól.
A legjobb 16 közé jutásért sorra kerülő párharc első mérkőzését február 13-án rendezik a Groupama Arénában, a visszavágót pedig egy héttel később Plzeňben.
Hétgólos meccs.
A Ferencváros veresége ellenére is továbbjutást érő helyen áll az Európa-liga alapszakaszában a 22. helyen.
Pascal Jansen távozik a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
Súlyos vereségbe szaladtak a zöld-fehérek.
Vereségek után.
Hazai pályán folytatta szereplését a Ferencváros a megújult Európa-liga alapszakaszában.
Jobb folytatás reményében.
Először vesztett pontokat a címvédő Ferencváros az OTP Bank Liga idei kíírásában.
Nem lesz olcsó.
A 25 esztendős nigériai támadó az új szezont a Ferencvárosban kezdte és két bajnokin és egy Bajnokok Ligája találkozón jutott eddig szóhoz az új idényben.
Egy gól döntött.
A Fradinak végül túl nagy falatnak bizonyult a dán bajnok, akik 3-1-es összesítéssel jutottak tovább.
Ferencvárosnak otthon kell szépítenie és visszavágnia Midtyjlland csapatának.
Vajon más magyar vagy szlovák csapat is csatlakozik?
Hét gólt rúgtak a két meccsen.
Szinte már biztos továbbjutás.
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.