A közel-keleti konfliktus kirobbanása óta szerte Teheránban számos plakát jelent meg, amelyen Trumpot gúnyolták vagy éppen bosszút fogadtak ellene.
A Mercedes vezetői drágának tartják a termelést, inkább külföldre helyeznék ki, ahol kevesebbet kellene fizetni a dolgozóknak.
Az amerikai popsztár több koncertjét is törölték.
Trump és Musk között nyílt viszálykodássá fajult a vita.
Michal Šimečka, a PS elnöke, a parlament alelnöke elküldte a hatóságoknak azokat a fenyegetéseket, amelyeket ő és a családja kapott.
A cseh rendőrség intenzíven nyomoz a rémhírek terjesztői után.
A házban tartózkodott egy 41 éves nő is, aki a ház tulajdonosa és a megtámadott férfi élettársa. Velük volt a nő kiskorú lánya is.
Egyre nagyobb lesz a szegénység, a vízhiány, a mezőgazdasági károk és a migráció további erősödése óriási emberveszteséggel.
Nemrég fenyegető levelet kapott Magyarország ungvári és beregszászi konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, több sajtóorgánum és a szürtei kistérség is.
A szélsőbaloldal gyűlöletkeltése.