Az ingatlanárak a második negyedévben 1 százalékkal emelkedtek az eurózónán belül, az Európai Unióban a növekedés elérte a 3 százalékot.
Ha Brüsszel a migránsok becsalogatása helyett nem tér át egy migránsokkal szemben fellépő, a határokat megvédő politikára, akkor meg fog bénulni az Európai Unió működése.
Az Európai Ifjúsági Stratégia hatásának feltárása: betekintés az eSAT első tudományos cikkébe.
Az Európai Unió azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy az Izrael és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet között rendszeressé vált légicsapások és rakétatámadások miatt október végéig kerüljék el az izraeli és libanoni légteret.
Orbán Viktor kijelentette, hogy az Európai Unió versenyképessége olyan ütemben romlik, amit a magyar gazdaság nem bír ki.
Az Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén, tisztségviselőit nem veszik komolyan, aminek oka az elmúlt évek kioktató, lekezelő politikája - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerint az Európai Uniónak mint politikai és értékközösségnek fel kell vállalnia a nemzeti kisebbségek ügyét.
A több napja tartó esőzések jelentős károkat okoztak a térség több országában.
Csak a saját nemzeti kultúrájukat, hagyományaikat, értékrendjüket őrző erős tagállamok együttműködéséből lehet egy erős Európai Unió - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Podgoricában.
Magyarország már bevándorlóország lenne, ha a brüsszeli migrációs szabályokat követte volna - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Akármit csinál Brüsszel, Magyarország nem lesz bevándorlóország - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
A kínai elnök kedden arra kérte Sánchezt, hogy Spanyolország vállaljon konstruktív szerepet a feszült kereskedelmi kapcsolatok javításában.
Josep Borrell kiemelte, hogy a következő években az európai parlamenteknek fontos szerepük lesz a közös védelmi és biztonságpolitika kialakításában.
Érvénytelennek nevezte hétfőn az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, köztük a Szevasztopol városában rendezett helyi választásokat, kiemelve, hogy a voksolást ukrán területen rendezték.
Az Európai Unió 40 millió euró további humanitárius segélyt küld Ukrajnának, hogy az ország a kritikus infrastruktúrát érő orosz támadások közepette felkészülhessen a télre.
Magyarország mindent megtesz a soros európai uniós elnökség alatt a bővítés felgyorsítása érdekében, és minden támogatást megad ahhoz is, hogy Moldova minél hamarabb csatlakozhasson a közösséghez - közölte Szijjártó Péter.
Deutsch Tamás kitért arra is, hogy a migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell.
Elegendő a migránsgyalogságot ráereszteni Európára, elsősorban annak nyugati felére, amely együgyű boldogsággal és nem lankadó lelkesedéssel húzza magára a megszállók seregeit.
Az EU szerdán agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társdalami-gazdasági szükségleteihez.
Duda reményét fejezte ki, hogy a törvénysértéseket a társadalom is észleli, és a választáson ennek politikai következményei lesznek.