A Bajnokok Ligája után csütörtökön a második számú európai kupasorozat csoportküzdelmei is elkezdődnek, a Ferencváros a skót rekordbajnok Celtic otthonában kezdi meg a sorozatot.
A tavalyi idényhez képest jóval kiegyenlítettebb az El idei mezőnye.
Az eddigi évekhez hasonlóan ezúttal is a Slovan és a Ferencváros jutott be a nemzetközi kupacsoportkörbe.
A Ferencváros csapata komoly ellenfeleket kapott.
A múlt heti bravúros törökországi győzelem után ma este hazai pályán fogadja a Ferencváros a Trabzonspor csapatát, ahol akár már egy döntetlennel is meglenne az El-csoportkörbe való bejutás.
A hazai visszavágó hajrájában nehéz pillanatokat éltek meg a zöld-fehérek, végül azonban sikerült kiharcolniuk a továbbjutást.
Az FTC edzője és játékosai értékeltek a Twente elleni győzelem után.
Borbély Balázs együttese kettős győzelemmel, fölényesen és teljesen megérdemelten jutott tovább a Vojvodina ellen.
Angol-német és angol-spanyol döntő a második és harmadik számú kupában.
Hiába az odavágón megszerzett kétgólos előny, Portugáliában négyet kapott a Fradi, így búcsúzott az Európa-liga küzdelmeitől
A budapesti odavágón elért 2:0-as győzelemmel fordult a kocka, és immáron a Ferencvárost tartják esélyesebbnek a továbbjutásra.
Az Európa-liga rájátszáskörének visszavágóján a Ferencváros hazai pályán ledolgozni hátrányát a bolgár Ludogorec ellen.
A vereség ellenére a Ferencvárosnak megvan az esélye a továbbjutásra.
A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első mérkőzését február 19-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.
Nem sikerült a legjobbak közt végezni.
Tóth Alex és Varga Barnabás elvesztése után rendkívül nehéz helyzetbe került a Ferencváros.
A Ferencvárosra ugyan még két mérkőzés vár az Európa-liga csoportkörében, azonban karnyújtásnyira vannak a továbbjutástól.
Az október második felében vezetőedzőnek kinevezett Danny Röhl irányításával javuló tendenciát mutat a Glasgow Rangers teljesítménye.
A Ferencváros magabiztos játékkal 3:1-re legyőzte a Ludogorets együttesét, és már az Európa-liga tabellájának 3. helyén állnak.
A könnyebb megoldást választották, és inkább vállalják, hogy antiszemiták.