A Ferencváros csoportelsőként biztosította be a helyét az Európa-liga tavaszi egyenes kieséses szakaszába.
A zöld-fehérek kilenc ponttal vezetik a csoportot, és nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.
Csoportja élén a Ferencváros.
Emberhátrányból bizonyítottak a magyarok.
Egyetlen magyar alakulat lesz érdekelt az európai kupasorozatok 2022–2023-as idényében, miután a Ferencváros túljutott a Shamrock Roversen az El-ben, míg a Fehérvár hiába nyert idegenben, hazai pályán búcsúzott a Kölntől az EKL-ben.
A Ferencváros akár nagyobb különbséggel is megnyerhette volna a mérkőzést.
Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata a nyolcaddöntőben nem lépett pályára, mivel ellenfelét, az orosz Szpartak Moszkvát az ukrajnai háború miatt kizárta az európai szövetség.
Eldőlt, hogy a Fradi a negyedik helyen végez, azaz véget ér számára az európai kupaszereplés a mostani idényben.
A saját viselkedésük értékelése helyett mindenhol rasszizmust keresnek a szigetországiak.
A magyar bajnokot a negyedik kalapból húzták a pénteki sorsoláson.
Jól szerepelt a három csapat.
A Manchester már fél lábbal a döntőben.
Amikor érdemes állva maradni.
A brit demokrácia iskolapéldája.
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem...
Ezt be kell húzni!
Az Arsenalt búcsúztató görög Olimpiakosz ezúttal is angol riválist kapott.
A visszavágót azért kellett elhalasztani, mert a meteorológiai szolgálat a várható orkán erejű szél miatt riasztást adott ki Salzburg térségére.
Ez igencsak harmatos teljesítmény volt.