Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Észak-Korea kifogásolta, hogy az AUKUS tagállamok további partnerországokkal folytatnának biztonsági együttműködést, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés az ázsiai-csendes-óceáni térséget nukleáris aknamezővé változtatná.
Észak-Korea víz alatti nukleáris fegyverkísérletet hajtott végre a keleti vizein.
Tavaly a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt különösen feltűnő.
Tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megszabaduljanak az elmúlt korszak maradványaitól, amelyek a Korea-közi megbékélés szimbólumainak tekinthetők.
A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a ballisztikus rakéta jóval nagyobb távolság megtételére is képes, és az Egyesült Államokban is szinte bárhol landolhatott volna.
Négy észak-koreai próbált távozni hazájából.
Kína és Oroszország is bővítené kapcsolatai Észak-Koreával.
A szombati kilövésekre két nappal azután került sor, hogy az amerikai és dél-koreai hadsereg befejezte 11 napos közös hadgyakorlatát.
Másodjára is kudarcot vallott Észak-Korea kísérlete egy katonai műhold felbocsátására.
Nagyobb termelésre szólította fel az észak-koreai fegyvergyárakat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.
Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel néhány órával azelőtt, hogy a dél-koreai elnök megérkezett Japánba.