Peking az utóbbi időben nem bírálta nyilvánosan Phenjan atomprogramját, miközben a két ország kapcsolatai a korábbi feszültségek után ismét javuló tendenciát mutatnak.
A félreértések elkerülése végett.
A közlemény hangsúlyozza egyúttal, hogy Phenjan nukleáris fegyverkezése elkerülhetetlen szükségszerűség az amerikai nukleáris fenyegetettséggel szemben.
Szergej Lavrov vasárnapig marad Észak-Koreában, ahonnan Kínába utazik a Sanghaji Együttműködési Szervezet ülésére.
A háborús felkészülés fokozására szólított föl Kim Dzsongün észak-koreai vezető, miközben a légierő harci gyakorlatait felügyelte.
A KCNA észak-korai hírügynökség jelentése szerint az új hadihajó a "szemtelen imperialista kalózok" elleni harci küldetés része lesz.
Phenjanban hat év után újra megrendezték a nemzetközi maratont vasárnap külföldiek részvételével.
Az észak-koreai külügyminiszter azt is megerősítette, hogy Phenjan nem szándékozik változtatni a nukleáris erőinek megerősítését célzó irányvonalán.
A két Korea viszonya mélypontra süllyedt, miután Phenjan folytatja a nukleáris fegyverkezést és csapásmérő képességei fejlesztését.
Észak-Korea május 28-a óta mintegy ezer léggömböt küldött Dél-Korea felé.
A lépés regionális feszültséget keltett, és újabb szankciókat váltott ki az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Dél-Korea részéről.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szombaton az orosz védelmi miniszter kíséretében megtekintette az atomfegyverekkel felszerelt orosz stratégiai bombázókat,
A két, nem valódi nukleáris robbanófejjel ellátott cirkáló rakétát a Kína és a Koreai-félsziget között fekvő Sárga-tenger felé lőtték ki.
Észak-Korea csütörtökön megerősítette a hírt, mely szerint két ballisztikus rakétát lőtt ki előző nap, a kommunista ország állami hírügynöksége pedig azt jelentette, a kilövések egy nukleáris csapást szimuláló manőver részei voltak.
Kim Dzsong Un szorosabb stratégiai együttműködést" szorgalmazott a két ország között.
Phenjan képes műholdat juttatni az űrbe, ám a felderítő eszköz képességeivel kapcsolatban több kérdés is felmerült a külföldi elemzőkben.
A nukleáris fegyverekkel is rendelkező Észak-Korea az elmúlt hetekben egy sor rakétatesztet hajtott végre.