A csütörtökön, Budapesten kezdődő Európai Politikai Közösség találkozójára 47 állam- és kormányfő és jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást.
A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy a következő EPC-csúcstalálkozókat az idén Magyarországon, illetve jövőre Albániában és Dániában rendezik.