Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Már tünetmentes Emmanuel Macron francia elnök, akinek a koronavírustesztje december 17-én pozitív lett.
A francia elnök PCR-teszten esett át, miután megjelentek nála az első tünetek.
Egészen biztos abban, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka egyetért vele.
Az amerikai képviselők az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését is aggasztónak tartják.
Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt öt évben több mint kétszázhatvan ember vesztette életét Franciaországban elkövetett terrorcselekményekben.
Felszólítom az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot (Věra Jourovát), hogy indítson jogállamisági vizsgálatot Franciaország ellen, mert nyíltan veszélyezteti az európai értékeket és az európai emberek biztonságát!
Ez volt az ellenzéki vezető eddigi legfontosabb találkozója az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás óta,
A tervek szerint a helyreállítás 2021-ben kezdődhet, miután még idén stabilizálják a boltozatot, és 2024 tavaszán nyithatna újra a katedrális.
Emmanuel Macron vasárnap este elismerte, hogy létezik rasszista diszkrimináció Franciaországban, de óva intett az egyesült államokbeli megmozdulások másolásától,
A konfliktusok száma növekszik, sürgős megoldásokra volna szükség.
Úgy kellett kimenekíteni a francia elnököt.
Külön véleményen.
Peter Pellegrini hivatala is kifejezte tiltakozását.
Jó reggelt kívánunk elnök úr!
Egyeztetések a francia és az amerikai kormány között a nemzetközi nagyvállalatok nemzetközi adóztatásáról.
Sem Trump, sem maga Macron nem tud arról, hogy utóbbinak tárgyalnia kellene Iránnal
Szlovák államfő először 2016 novemberében vett részt hivatalos látogatáson Franciaországban.
Macron személyében 18 év után érkezett ismét francia elnök Belgrádba.
A BVA szerint Emmanuel Macron indexe 35 százalékon áll.
A francia elnök arról is beszélt, hogy támogatná Angela Merkel német kancellár megválasztását az Európai Bizottság elnökévé, amennyiben neki ilyen szándékai lennének.
"Egy egész nemzet gyászol" - írta a Twitter közösségi portálon a francia államfő hétfő este, miután nagy erejű tűz ütött ki a párizsi Notre Dame székesegyházban, és elpusztította a világhírű épület tetőszerkezetét.
A rendőrségi tiltás ellenére múlt szombaton huszadik alkalommal is az utcára vonultak a sárgamellényesek Franciaország több nagyvárosában.
A francia államfő szerint „jelenleg minden alternatíva a megállapodás nélküli kilépés felé mutat”.
Európa már párszor megtapasztalta, hogy a németek nem lacafacáznak, a német az mindig német marad és hegemóniára fog törekedni, amint azt a körülmények megengedik.