Öt év elteltével több száz ember vonult ki Pozsony utcáira, hogy tisztelegjenek a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emléke előtt.
Ébresszenek a felcsendülő dallam, a szerzeményben elhangzó gondolatok, helyszínek, pillanatok szép emlékeket az Imit ismerő és szerető emberek lelkében.
Bandi bácsi nélkül nem volt magyar rendezvény Bécsben.
Ha újraolvassuk írásait, beszédeit, elemzéseit, javaslatait, közel kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük Duray Miklós igazát.
Kubička Klára személyében áldozatkész, nagy tudású, sokoldalú szakembert és szeretetteljes asszonyt, barátot vesztettünk el.
Tavaly januárban, 85 éves korában távozott az élők sorából a Selye János Gimnázium legendás tanára Oláhné Domonkos Ilona.
Nagylelkű, vidám ember volt.
Vágfarkasdon már az elmúlt századokban is állítottak emlékműveket.
Mindkét napon 12 órakor szentmisét tartanak a bíborosért.
Országos hírnevet mégis az 1973-as postásreklám hozza meg számára, amikor már túl a nyolcvanon, vele reklámozzák az akkoriban bevezetett irányítószámokat.
A beszélgetésben sok új információ derül ki az elcsatolt, majd újra magyar Kassáról.
Az I. világháború befejezésének 103. évfordulója alkalmából gyertyagyújtással és imával emlékeztek immár hagyományosan a pozsonypüspökiek az I. világháborúban elesett Európa-szerte jeltelen sírokban nyugvó katonákra.
Akit szerettünk, annak emléke örökké bennünk él.
Ildikó amellett, hogy három gyermeket nevelt és tanított, szükségének érezte az iskolán kívüli tevékenységek erősítését.
A köztudatba kultikussá váló rajzfilmsorozatok szövegkönyv-írójaként vonult be, ő írta a Kérem a következőt! és a Mézga család szövegkönyvét.
A polihisztor Záreczky László, a Kodály-örökség őrzője és kutatója 1996-ban hunyt el, egy gazdag élet kutatási eredményeit hagyva maga mögött az utókornak.
"Szeretni ezt a tenyérnyi földet itt a Duna és Vág között, amit Komáromnak hívnak".
Küzdelmes időszakban volt Szügyi Mihály hosszú éveken át a rimaszombati tanács megbecsült tagja, s a bírói tisztséget is éveken át viselte.
Mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Egy gondolat, amely remekül rámutat arra, hogy ismerték Felvidék-szerte Pogány Erzsébetet.