Antony Blinken közleménye szerint az újabb csomagban elsősorban lőszerek vannak, mások mellett az Egyesült Államok által szállított HIMARS rakétatüzérségi eszközökbe.
A volt elnököt nem bilincselték meg, és az előzetes várakozásokkal ellentétben nem készült róla, az ilyen esetben megszokott, gyanúsítotti fotó sem.
Az egykor az Egyesült Államokban az újságírást új magaslatokra eljuttató sajtócézár – magyar születésű…
Tovább emelkedett az Egyesül Államok középső és északkeleti államait sújtott tornádók és viharok halálos áldozatainak száma.
A Fox News reprezentatív felmérése szerint a republikánus párt előválasztásán részvételüket ígérők körében Donald Trump népszerűsége 54 százalék a februári 43 százalék után.
Az ismert jobboldali publicistával az eltűnt amerikai álom nyomába eredtünk egy jónéhány kultúrpolitikai, történelmi és geopolitikai kitérőt tartalmazó beszélgetés során.
Tornádókat és viharokat jelentettek Iowa és Illinois államból, valamint Arkansas további részeiről.
Vezető amerikai republikánusok határozottan elítélték a Donald Trump volt elnök elleni vádemelést.
Donald Trumpot azzal vádolják, hogy 2016-ban 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag 10 évvel korábban zajlott intim kapcsolatról.
Az amerikai pénzügyminisztérium közölte, egy szlovák állampolgár ellen is szankciókat vetett ki.
A demokrata választók Joe Biden jelenlegi elnök újraindulását tekintve továbbra is megosztottak.
Az Adásidő vendége ezúttal Hoboth Balázs vlogger volt.
Kínának egy okos diplomáciai húzással sikerült defenzívába szorítani az Egyesült Államokat.
Az USA nem akar tűzszünetet Ukrajnában, mert az lehetővé tenné Oroszország számára, hogy megtartsa a már elfoglalt területeket, és Putyinnak is lehetőséget teremtene, hogy átcsoportosítsa erőit.
Az Egyesült Államok azt várja a kínai elnöktől, hogy most zajló moszkvai látogatásán az államok szuverenitása és területi egységének sérthetetlensége mellett érveljen.
A mostani 350 millió dolláros csomag az amerikai kormányzat nyilvántartása szerint a 34. készletlehívás Ukrajna támogatása érdekében a védelmi tárcától.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, de folytatja a felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben, a Fekete-tenger fölött - közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
Az eddigi leghosszabb nyakú dinoszaurusz fosszilis maradványait azonosították a New York-i Stony Brook Egyetem kutatói.
A nemzetközi közösség attól tart, hogy Oroszország ukrajnai háborúján felbuzdulva Kína hasonló lépésre szánhatja el magát Tajvan kérdésében.