A Margit hídnál hétfőn megtalált női holttest is a múlt szerdán elsüllyedt Hableány turistahajó utasa volt - közölte a rendőrség a honlapján.
Az Index szerint a dél-koreai sajtó folyamatosan vezető hírekben tudósít a dunai hajókatasztrófáról, és történeteket oszt meg az áldozatokról a hajó utasairól.
Eddig nem ismert felvételt rakott ki a YouTube-ra a Személyhajósok Szövetsége a szerdai hajókatasztrófáról.
Letartóztatta a bíróság azt az ukrán hajóskapitányt, amely szállodahajójával összeütközött dél-koreai turisták sétahajójával a Dunán, Budapesten, szerda este.
Még mindig 21 eltűnt után kutatnak.
A Parlament közelében szerda este történt balesetben legkevesebb heten meghaltak, 21 embert, köztük egy ötéves kislányt és több 70 év körüli embert még keresnek.
Az ORFK és a Katasztrófavédelem sajtótájékoztatóján bemutattak egy rövid felvételt arról, hogyan ütközött össze két hajó a Dunán.
A tragikus budapesti hajószerencsétlenséggel szinte egy időben Pozsonyban is vészhelyzet alakult ki.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Pozsonyban a Duna emelkedő vízszintje miatt.
Emberi hiba áll a baleset hátterében.
A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében.
Legalább heten meghaltak, amikor szerda éjszaka egy nagyméretű luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében.
Felborult egy hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este. Heten életüket vesztették.
A felső szakaszon, Pozsonynál és Dévényújfalunál a legmagasabb vízszint csütörtök (május 23.) délelőtt várható, ekkor életbe léphet az elsőfokú árvízriasztás is.
A folyó él, hiába szabályozták, a mai napig szállítja hordalékát és az arra alkalmas, kevésbé áramló helyeken zátonyokat, szigeteket hoz létre, amelyek tanúsítják az ártéri dinamika jelenlétét.
Több mint két hete vesztegel egy zátonyra futott uszály a Dunán, az Esztergomhoz tartozó Helemba-sziget és Szob között.
Az aszályos ősz következményei.
A folyómeder titkai.
A kincsvadászok hoppon maradtak.
A pénzügyi támogatás azoknak a szervezeteknek fog kedvezni, akik már jelenleg is üdülési, sportolói, közösségi, környezetvédelmi és oktató tevékenységekkel foglalkoznak a Dunán és környékén.
A Duna vízállása Komáromnál ma reggel történelmi mélypontra esett, a vízmérce a magyar oldalon mindössze 11 cm-t mutatott.
Csütörtökön került sor a Duna Alap negyedik fórumára a pozsonyi Aréna Színházban, A folyó összeköt címmel.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szakemberei légi felvételeket készítettek a kritikus szakaszról.