Befejeződött a Bódva folyón átívelő, M2575-ös számú híd felújítása Debrőd község közelében.
A versenyre nemcsak Kassáról és a Kassa környéki járásból, hanem Magyarországról, a Partiumból és Kárpátaljáról is érkeztek csapatok.
Az idei Szent László Búcsú a szokásos két nap helyett egy nap zajlik. A program a hagyományos ünnepi szentmisével vette kezdetét a Szent László-tisztáson, a Növénytemplomban, amely javarészt magyarországi támogatásból újult meg, épült újjá.
Debrőd község 770. évfordulóját fotókiállítással, kulturális programokkal, főzőversennyel és koncertekkel ünnepelte.
Rövidesen kezdődik a Rovás Nemzetközi Nyári Szabadegyeteme, melynek keretében a nyár folyamán négy helyszínen tartanak alkotótáborokat.
Gergely Papp Adrianna megyei képviselő, Debrőd polgármestere elmondta, tulajdonképp le kellett bontani az egész templomot, majd újra összerakni.
A Tankcsapda is szórakoztatja a közönséget.
A nagy szárazság miatt sok helyen gyulladt ki a learatott tarló.