Az illegális telepesek autókat gyújtottak fel és raboltak is az ott élő palesztinoktól.
A palesztin egészségügyi minisztérium szerint négy palesztin meghalt, további négy pedig megsebesült, közülük hárman válságos állapotban vannak.
A világszervezet szerint a helyzet egy apartheid rendszernek feleltethető meg.
Izraeli telepesek csak októberben 264 támadást hajtottak végre a ciszjordániai palesztin lakosság ellen.
Négy izraeli megsérült, egyikük, egy harminc év körüli férfi a helyszínen életét vesztette.
A Hamász terrorista cselekedeteiről valahogy senki sem akar beszélni, miközben a Palesztin Állam elismerését szorgalmazzák.
Egy 20 és egy 60 éves férfit öltek meg.
Izrael ezzel a döntéssel reagált arra, hogy az ENSZ szeptemberi közgyűlésén újabb országok kívánják elismerni a Palesztin Államot.
Palesztin fegyveresek tüzet nyitottak egy rendőrautóra Ciszjordánia déli részén, Tarkumija mellett az autópályán, megöltek három embert, majd elmenekültek.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már 2016-ban a telepépítési politika leállítását követelte Izraeltől.
Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában.
Az izraeli hadsereg (IDF) dróntámadással megölt négy, út menti pokolgépet telepítő palesztin fegyverest Ciszjordániában.
A túszalkut és tűzszünetet követelő civilek pedig több helyen megbénították a forgalmat az izraeli főutakon.
Intenzív harcok folynak szerdán a Gázai övezetben és Ciszjordániában az izraeli hadsereg jelentése szerint.
Egyelőre nem találtak olyan titkos alagutat Ciszjordániában, amelyet palesztin fegyveresek abból a célból építettek volna meg, hogy Izrael elleni támadásokat készítsenek elő és hajtsanak végre, mint a Gázai övezetben.
Ciszjordániában élő izraeli telepesek ellen rendelt el csütörtökön gazdasági büntetőintézkedéseket az amerikai kormányzat palesztinok ellen elkövetett erőszakcselekmények miatt.
A kommandósok közül három nőnek öltözött, kettő pedig egészségügyi alkalmazottnak
Herci Halevi vezérkari főnök vállalta a felelősséget a hadsereg péntek esti tévedéséért, melyben lelőttek három, a Hamász fogságából megszabadult túszt a gázai övezetben.
Január óta már legalább 125 palesztin veszítette életét, ugyanebben az időszakban 24 izraeli állampolgár, egy ukrán nő és egy olasz férfi is meghalt palesztin radikálisok merényleteiben.
Egy menekülttáborban történt összecsapás.