Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Jair Bolsonaro államfő korábban azt mondta, a védekezés helyett ő inkább azt támogatja, hogy kiaknázzák az esőerdő nyújtotta gazdasági erőforrásokat.
Brazíliában most először átlépte a napi kétezret a halottak száma.
Koppenhága környékén fedezték fel.
Egyes feltételezések szerint vakcinaszkeptikusok próbálják elszabotálni az ország immunizációs programját, de sokkal valószínűbb, hogy az egészségügyisek saját zsebre dolgoznak.
A fertőzöttek számát tekintve az ország az Egyesült Államok és India mögött a harmadik helyen áll.
A 34 éves brazil támadó kétéves szerződést kötött a Belo Horizonte-i egyesülettel.
A Palmas Fútbol y Regatas hétfőn mérkőzött volna meg a Vila Nova focicsapattal.
A brazil gyógyszer-engedélyezési hatóság (Anvisa) vasárnap hagyta jóvá először koronavírus elleni vakcina alkalmazását sürgős esetekben.
A vizsgálat részben egy ismeretlen ember által vádalkuban tett vallomáson alapul.
Ezúttal Brazíliában tombol a „rasszizmus elleni küzdelem”.
Dél-Amerika legnépesebb országában már 150 ezren haltak bele a koronavírus-fertőzésbe.
A Sao Paulo-i karnevált már júliusban elhalasztották.
A hivatalnok szerdán váratlanul találkozott egy ismeretlen törzzsel egy, a Rondonia nyugat-brazíliai államban található rezervátumban, és az egyik őslakos nyíllal mellbe lőtte.
Ronaldinho, a brazilok korábbi klasszis labdarúgója és fivére elhagyta Paraguayt és hazaérkezett Brazíliába.
Az utóbbi 24 órában 49 ezer 970 új fertőzöttet és 905 halálesetet regisztráltak.
A brazil elnök járja az országot, elvegyül az őt ünneplő tömegben, nem vesz tudomást a járványügyi előírásokról.
A 210 milliós Brazília a világjárvány egyik fő gócpontja, a koronavírussal fertőzöttek számát illetően a második az Egyesült Államok után.
Augusztus 8-án a második vonal, másnap az élmezőny csapatai lépnének pályára, egyelőre zárt kapus mérkőzéseken.
A vírus már a brazil lakott területek 82 százalékát elérte.
A Maracanában újra futballmérkőzést rendeztek.
Jair Bolsonaro brazil elnök kezdetben nem vette komolyan a járványt, és "egy kis influenzáról" beszélt.
Jair Bolsonaro elnök kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát.
El akarja titkolni a valós adatokat az állam vezetése?
Sem Bolsonaro, sem az egészségügyi tárca nem indokolta meg az adatok törlését.