A bíróság 17 év szabadságvesztésre ítélte a nőt, az ítélet azonban még nem jogerős, mivel mindkét fél fenntartotta a fellebbezés lehetőségét.
A liverpooli bíróság tanácsvezető bírája súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy Doyle régebben elkövetett különböző erőszakos cselekmények miatt büntetett előéletű volt.
A Stormy Daniels pornószínésznőnek történt titkos kifizetések ügye egyike volt annak a négy büntetőügynek, amelyekkel Trump még 2024 elején szembesült, és ez az egyetlen ügy, amely tárgyalásig jutott.
Utóbb az is kiderült, hogy az oktatónak nem is volt jogosultsága, csak helyettesített
A faliújságtender ügyben elítélt Igor Štefanov volt nemzeti párti építésügyi és területfejlesztési minisztert hétfőn feltételesen szabadlábra helyezte a Trencséni Járásbíróság.
A Waffen SS egykori altisztjét, a sachsenhauseni náci koncentrációs tábor őrét tavaly júniusban öt évi börtönre ítélte egy német bíróság 3518 rab halálában való bűnrészesség miatt.
Rongálás miatt közel 2500 eurós pénzbírságot kapott a 2019-es úzvölgyi temetőfoglalás egyik román résztvevője.
A bíróság ezen kívül 100 ezer euró pénzbüntetést is kiszabott rá.