Megnyitották a XVII. Corvin Mátyás Napokat.
Az ünnepségen katonákat és alakulatokat is kitüntetett.
Péntektől vasárnapig J. D. Vance amerikai alelnök és családja is az olasz fővárosban tesz látogatást: pénteken Giorgia Meloni miniszterelnök, szombaton Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár fogadja.
Arra hívja fel a figyelmet, Szabó Magda után szabadon, hogy miként forgolódjunk úgy a világban, hogy ne súroljuk le más emberről a bőrt, sőt, hogyan lehetünk a közösségünk hasznára leginkább.
A parlamenti választáson a Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott, és 14 év óta először ismét kormányt alakíthatott Sir Keir Starmer miniszterelnök vezetésével.
Az esemény fő szónoka munkatársunk, Kolek Zsolt volt.
„Nekünk, kései utódoknak az a feladatunk, hogy emlékezzünk, emlékeztessünk.”
A két katonai konfliktus látszólag az Egyesült Államoktól távol zajlik, de meghatározóak Amerika nemzetbiztonsága szempontjából.
A „két nap van az égen” gondolatát Washington nem hajlandó elfogadni...
A lengyel külügyminiszter az európai biztonság egyik alappillérének nevezte a transzatlanti együttműködést, és bejelentette: a varsói kormány tartós amerikai katonai jelenlétre fog törekedni Lengyelország területén.
Zelenszkij köszönetet mondott Szlovákiának a segítségért, és megértően beszélt Szlovákia orosz kőolajfüggőségéről.
Az anyanyelv elsajátítása kreatív folyamat. Általában úgy véljük, csak néhány évet vesz igénybe, valójában azonban sosincs vége.
Ha a gyermek 3 évesen még mindig nem beszél, feltétlenül szakemberhez, logopédushoz kell fordulni.
Čaputová beszéde az STV1 csatornán lesz hallható, 19.50 órakor, közvetlenül az esti híradó után.
Az eredetileg mintegy 70 perces, magyarul, franciául és angolul elmondott beszéd rövidebb, dramatizált változata lesz hallható.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem irányítani akar a hivatalában, hanem a népet és az országot szolgálni, mondta beiktatási beszédében, miután a parlament ünnepi ülésén letette az elnöki esküt és elfoglalta hivatalát.