Zelenszkij korábban bírálta Izraelt, amiért szerinte nem foglal elég határozottan állást Ukrajna mellett.
Az izraeli parlamentben, a kneszetben a 120 képviselőből 63 szavazott bizalmat az új kormánynak, 54 ellenében.
A kormányprogram bemutatását a parlamenten kívül a tüntetők dobolása, trombitálása, megafonos bekiabálása kísérte.
Szerda éjfélkor járt le a kormányalakításra kapott, majd tíz nappal meghosszabbított idő.
Netanjahut bízta meg kormányalakítással az izraeli elnök
A kampányban ígért erős kormány alakulhat.
Izrael ezentúl nem fogja eltűrni rakéták kilövését a Gázai övezetből - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken, miután hajnalban életben lépett az újabb tűzszünet.
Benjámin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani a kedd éjfélkor lejáró határidőig.
Rivlin az eddigi sikertelen kormányalakítási próbálkozások után elvileg újabb két hetet adhat Netanjahunak.
Először fordul elő Izrael történelmében, hogy hivatalban lévő miniszterelnököt vesztegetéssel vádolnak, ráadásul a hivatali ideje alatt elkövetett korrupció miatt.
A legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Netanjahu engedelmeskedjen a Mandelblit által meghatározott szabályoknak.
A tényleges szavazatszámlálás eredményeit várhatóan péntekre összesítik és hozzák nyilvánosságra.
Késedelmet szenved az izraeli kormányfő látogatása az Egyesült Arab Emírségekbe.
A mai tárgyalási napon a per további menetéről, időrendjéről határoztak.
A kormányfő az ügyvédjeivel beszélt, és nem ült le a vádlottak padjára, amíg jelen voltak a kamerák.
Több ezer új lakást építenek fel Jeruzsálem 1967-ben elfoglalt részein.
A béketervvel Washington elismeri, hogy a palesztin területeken épült zsidó telepek Izrael részei.
Az eredetileg egyhetesre tervezett bizottsági üléssorozat után várhatóan elutasították volna a kormányfő mentelmi jogi kérelmét.
Az amerikai elnök hozzátette, nagy várakozásokat fűz ahhoz, hogy még ebben a hónapban, az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán folytathassák a vonatkozó egyeztetéseket.
Benjámin Netanjahu kedden helyezte kilátásba, hogy választási győzelme esetén Izrael annektálná a Jordán völgyét és a Holt-tenger északi részét, ahol több mint 10 ezer zsidó telepes és mintegy 65 ezer palesztin él.